Gazdaság

Jelentős anyagiakat csoportosít át a kormány az idei költségvetésben

Pénzügyi támogatás

Mintegy kétszázmilliárd forintot csoportosít át a kormány év végén az idei költségvetésben – derült ki a Magyar Közlönyből. A kormány az egyházaknak százmilliárd forint támogatást juttat, és csaknem nyolcmilliárd forint jut kulturális célokra, ennek nagy része a 2017-ben létrehozott Nemzeti Művelődési Intézetet illeti.

Mint arról a Hvg.hu beszámolt, az Erdélyi Református Egyházkerület 27 milliárdot kap, másfél milliárdot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2,2 milliárdot a Kárpátaljai Magyar Főiskolákért Jótékonysági Alapítvány. A civil szervezetek mindössze egymilliárd forintra számíthatnak a mostani átcsoportosításból. Sportcélokra is jelentős összegeket csoportosított át a kormány, ebből a Magyar Kézilabda-szövetségnek ötmilliárd forint jut, és 16 milliárdot kap a Ferencváros, ennek nagy részét a Fradiváros második ütemének megvalósítására. Több mint hatmilliárddal túlléphetik költségvetésüket a Szakképzési Centrumok, a fogászati ellátásnál pedig 7,6 milliárddal nő a támogatási keret, ebből megkaphatják a beígért pluszjuttatást a szakemberek. A társaságoktól, amelyek fölött a Miniszterelnökség gyakorolja a tulajdonosi jogokat, tízmilliárdot vesznek el, és elmarad a paksi atomerőmű tőkeemelése is, innen 22,3 milliárdot vonnak el.