Gazdaság

Jelentős a verseny a régiós beruházások megszerzéséért

Magyarország vonzerejének egyik kiemelt pontja a sűrű közlekedési hálózat, amelynek bővítésére ezermilliárdot fordít a kormány

A beruházások elősegítése és az itt működő vállalatok logisztikai igényeinek kielégítése érdekében jelentősek lesznek a közútfejlesztések az országban ebben az uniós ciklusban.

györi-elkerülo
Az új győri elkerülő út három ütemben épül meg (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A kormány ezermilliárd forintot szán a közlekedésfejlesztésre 2020-ig – mondta tegnap a külgazdasági és külügyminiszter a Győrt keletről elkerülő út első, 4,4 kilométer hosszú szakaszának átadó ünnepségén. Szijjártó Péter kifejtette: a közlekedésfejlesztésen belül az évtized végéig 515 kilométernyi gyorsforgalmi út épülhet, közútfejlesztésre pedig 460 milliárd forintot fordíthatnak. A kormány célja – idézte a minisztert a távirati iroda –, hogy 2018-ra minden autópálya elérje az országhatárt, a közlekedésfejlesztés egyik legsarkalatosabb pontja, hogy a beruházásokért a világban zajló „öldöklő” versenyben Magyarország eredményes maradjon. Szijjártó Péter megemlítette, hogy 2014-ben az elmúlt 17 év legnagyobb beruházási ütemét mérték, az 5216 milliárd forintnyi beruházás 14 százalékkal haladta meg a 2013. évit, és az ország idén is versenyben van.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar külgazdasági stratégia egyik fontos szempontja az itt termelő nemzetközi vállalatok logisztikai igényeinek kiszolgálása. Hozzátette, Magyarország vonzerejének egyik jelentős pontja, hogy sűrűn szövik át az európai közlekedési útvonalak, amelyeket azonban fejleszteni is kell. A Győrt keletről elkerülő, 813-as út 2017 végéig elkészül, így az M1-es autópálya eléri a 14-es utat, és megteremtődik az összeköttetés a győri és a pozsonyi ipari parkok között, amely újabb beruházásokat vonz majd a térségbe. Az első ütemben a 4,4 kilométer hosszú szakasz az M1-es autópályát köti össze az ipari parkkal. A második ütem keretében 3,8 kilométernyi út a jövő év végére készül el, a harmadik ütem részeként pedig 5,2 kilométernyi út épül meg és egy híd a Mosoni-Dunán, 2017 év végéig.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy az útfejlesztéssel munkahelyek maradnak meg és teremtődnek a térségben. Simon Róbert Balázs megyei fejlesztési biztos, fideszes országgyűlési képviselő hozzátette: a keleti elkerülő építését megelőzően az utolsó nagyobb útfejlesztés a térségben húsz éve történt: 1995-ben adták át az M1-es autópálya Győrt délről elkerülő szakaszát. Fekete Dávid alpolgármester szerint a rendszerváltás óta vágya a városnak a körgyűrű megépítése. Várhatóan naponta kilencezer járművel kevesebb használja majd a városi utakat az elkerülő elkészülte után – tette hozzá. Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója ismertette: a kétszer egysávos úton óránként kilencven kilométeres sebességgel lehet közlekedni. A tavaly novemberben kezdődött munkálatok során két felüljárót, négy új körforgalmat, zajvédő falat és másfél kilométeren bicikliutat építettek. Az út 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai források felhasználásával épült.