Gazdaság
Jelentős a munkaerőhiány a magyar gazdaságban
Hétindító. A cseh nemzeti bank lehet az első a keleti régióban, amely hosszú idő után ismét kamatot emel • Kellő erőre kapott az eurózóna, a vállalatok bizakodók

Blahó Levente: Az Európai Unió gazdasági motorja erős (Fotó: MH)
Nemzetközi szinten izgalmasabb lesz a hét, mint az előző – mondta Blahó Levente, a bank pénzügyi elemzője. Ismertetik a németországi, júniusi üzleti hangulatindexet. Itt arra lehet számítani, hogy továbbra is magas szinten marad, ami azt jelenti, hogy a vállalatok bíznak a gazdaságban. Ez pedig annyit tesz, hogy az Európai Unió gazdasági motorja erős – tette hozzá Blahó Levente. Kedden és szerdán amerikai lakáspiaci adatok lesznek ismeretesek áprilisra és májusra vonatkozóan, és fogyasztási bizalmi index is megjelenik a tengerentúlon.
Csütörtökön az eurózónás üzleti klíma alakulásáról kaphatunk képet. Erről mindenképpen tudni érdemes – közölte az elemző –, hogy fellendülőben a gazdaság és az ipar is. Ez sok év után mindössze néhány hónapja jellemző. A csütörtök meglehetősen termékeny nap lehet, hiszen a cseh jegybank tart kamatdöntő ülést. Blahó Levente szerint a régióban ez lehet az első bank, amelyik – hosszú idő után – kamatot emel.
Németországban előzetesen 1,3 százalékos infláció várható júniusban, és az Egyesült Államok bruttó hazai terméke nőhet az első negyedévben 1,2 százalékkal, legalábbis a várakozások szerint. Pénteken Németországban lesz nyilvános a májusi kiskereskedelmi forgalom, itt az elemzők 2,3 százalékos növekedésre számítanak. Az eurózónából is érkezik inflációs jelentés, itt júniusban 1,2-1,3 százalékra lehet számítani előzetesen.