Gazdaság

Javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme

A Bisnode nemzetközi cégminősítő szerint a cégek kétharmada pontosan fizet

Javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, a cégek túlnyomó többsége idejében jut a pénzéhez. A lapunknak nyilatkozó elemző szerint ebben nincs semmi meglepő, mivel ha javul a külső környezet, az a cégek működésében is tetten érhető.

Tavaly átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki idejében a hazai cégek, míg egy évvel korábban csak 62 százalék volt ez az arány – adta hírül tegnap a Bisnode nemzetközi cégminősítő. Az adatok szerint 2012-ben a követelések 56 százalékát fizették ki maximum egy nap késéssel a cégek, két év alatt tehát a határidőben fizetett számlák aránya tíz százalékponttal javult.

A Bisnode szerint az átlagos fizetési határidő Magyarországon évek óta 29-30 nap körül mozgott, de 2013-ban és 2014-ben ez fokozatosan rövidült. Mint azt a távirati iroda közölte, tavalyelőtt 27, tavaly pedig már 26 nap körüli számlafizetési határidő volt a jellemző. Az átlagos fizetési határidők azonban azért is csökkentek, mert a rosszul fizető vállalkozások miatt szigorítottak fizetési feltételeiken a cégek. A számlafizetéseket jellemző harmadik mutató, a fizetési késedelem is javult az elmúlt években, míg 2012-ben 23 nap volt a késedelem, addig 2013-ban 22, 2014-ben pedig már csak 15 nap.

A legtöbbet késő szektorok listáját az építőipar vezeti 29 napos átlagos fizetési késedelemmel, ezt követik az ingatlanügyletek 28 és a papíripar 23 napos késéssel. Ugyanakkor itt is volt javulás, az építőiparban tevékenykedő cégek ugyanis tavalyelőtt 38 napot is késtek számlafizetéseikkel, az ingatlanügyletekkel foglalkozó, illetve a papíriparban működő vállalkozások pedig 36-38 nap közötti késésekkel egyenlítették ki tartozásaikat.

A számlafizetési fegyelem javulásának több oka lehet. Az ország a gazdasági visszaesés szempontjából túl van a legnehezebb éveken, emellett a törvényi szigorítások is hatottak a fizetési határidők betartására. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője lapunknak elmondta, a fizetési fegyelem javulásában a mostani környezetben nincs semmi meglepő. Abban az esetben ugyanis, ha javulnak a gazdasági kilátások, és emelkednek a bevételek, a cégek is idejében tudnak fizetni, és csökkentik tartozásaikat. Ehhez azonban az kell, hogy el tudják adni a termékeiket.