Gazdaság
Javult a fizetési fegyelem
Sokkal kevesebb a behajthatatlan követelés

Még mindig jelentős tartozást halmoznak fel a fogyasztók a rezsiszámlákon (Fotó: MH)
A számlák 77 százalékát időben egyenlítik ki az ügyfelek a tavalyi 74 százalék után, a behajthatatlan követelések aránya pedig hatról három százalékra csökkent, így a hazai fizetési szokásokban mérsékelt javulás tapasztalható – derült ki az EOS Csoport idei, fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából. Mint azt Somodi Bernadett, az EOS Faktor Zrt. értékesítési vezetője tegnap közölte, lényeges a változás a fizetési határidők esetében. Míg tavaly a hazai vállalatok átlagosan harminchét napos fizetési határidővel számláztak, idén ez csupán harmincegy nap volt. Ennek egyik oka a polgári törvénykönyv közelmúltban történt változása, az új szabályozás szerint ugyanis, ha a felek nem rendelkeznek a szerződésben fizetési határidőkről, akkor a kifizetést a számla, illetve a felszólítás kézhezvételétől számított harminc napon belül kell teljesíteni. Ennek köszönhetően a lakossági szektorban átlagosan harmincról huszonöt napra, a vállalati szektorban pedig negyvenről harminchárom napra csökkentek a fizetési határidők. Idén a számlák 23 százalékát fizették késedelmesen, vagy egyáltalán nem egyenlítették ki az ügyfelek, ami javulás a tavalyi 27 százalékhoz és a kelet-európai 25 százalékos átlaghoz képest.
Az EOS három fő területen végzi a megvásárolt követelések érvényesítését: a rezsiszámlák – víz, gáz, villany –, internet, telefon, valamint a banki szolgáltatások esetében. Mint azt Thummerer Péter, az EOS Faktor Zrt. és az EOS KSI Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a vállalati szereplők a késedelmes számlakiegyenlítés és a nem fizetés legfőbb okaként likviditási problémáikat és a kintlévőségeiket hozzák fel. A lakosságnál a munkanélküliség, a pénzügyi problémák, a hanyagság, valamint a csalás szerepel az első helyeken.