Gazdaság

Javuló bérek, több foglalkoztatott

Mind a bruttó, mind a reálkeresetek emelkedtek az idén, a versenyszférában negyvenhatezer új munkahely jött létre egy év alatt

Tovább nőttek a bérek Magyarországon, 3,6 százalékkal emelkedtek áprilisban a bruttó keresetek, a reáljövedelmek viszont még ennél is jobban a negatív infláció miatt.

audi
Az autóipart is érintő versenyszférában az egyik legnagyobb arányú munkahelybővítés történt (Fotó: MH)

Több mint két éve, 28 hónapja emelkedik a reálkereset és a nettó kereset Magyarországon, ami mindenkinek jó hír – közölte tegnap Czomba Sándor az M1 aktuális tévécsatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adataira reagálva. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kiemelte: a nettó keresetek növekedése szempontjából a legfontosabb, hogy tavaly év végén sikerült jól megállapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal reális, 3,5 százalékos keresetnövekedésben és három-négy százalék közötti bérajánlásban.

A reálkeresetek pedig azért tudnak növekedni, mert az infláció mínusz 0,9 százalék, azaz a 3,9 százalékos nettó keresetek gyakorlatilag 4,8 százalékos reálkereset-növekedésnek felelnek meg – tette hozzá az államtitkár.
     A KSH közlése szerint áprilisban 3,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 2,6 százalékos volt a növekedés. Az év első négy hónapjában 3,9, a közfoglalkoztatottak nélkül 2,9 százalékkal emelkedtek a bérek.

Mint azt az NGM tegnap közölte, nemzetgazdasági szinten a bruttó kereset 241 600, a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 158 200 forint volt január–áprilisban, ami a változatlan adórendszer következtében egyaránt 3,9 százalékos emelkedést jelent éves alapon. A közfoglalkoztatás hatása nélkül a vállalkozásoknál 260 ezer, a költségvetési intézményeknél 237 700, míg a nonprofit szervezeteknél 229 600 forint volt a bruttó keresetek átlaga az első négy hónapban.

A versenyszférában jelentős, negyvenhatezres létszámbővülés ment végbe 2014 áprilisához képest, a költségvetési szervezeteknél pedig tizenhétezerrel csökkent a létszám egy év alatt. A negyedik hónapban 185 ezer közfoglalkoztatottat regisztrált a KSH, huszonhétezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál, és a teljes munkaidőben dolgozók 82 380 forintos keresete 7,5 százalékkal volt magasabb.

Ezzel együtt a reálbérek idei emelkedése legfőképp a versenyszféra béremeléseinek és a kedvező inflációs környezetnek köszönhető.