Gazdaság
Javulnak az MVM esélyei Szlovákiában
A villamosművek északi szomszédunknál lenne részvényes

Horbulák Zsolt gazdasági elemző a trencséni Alexander Dubcek egyetem adjunktusa szerint a korábbi szlovákiai magyar tőkekihelyezések, mint a MOL és az OTP beruházásai is fejlődést és stabilitást hoztak a régióba. Ez mindenképpen kecsegtető a Szlovák Villamosművekbe társulni kívánó MVM számára, ráadásul a politikai környezet is kedvező. Horbulák szerint a jelenlegi pozsonyi kabinetre már kevésbé nehezedik "az erősen nemzeti és esetenként magyarellenes véleményeket megfogalmazó erők" nyomása, mint a korábbi Fico-kabinet esetében.
A Wall Street Journal által kétmilliárd euró értékűre becsült SE részvényeinek kétharmadát 2006 óta birtokolja az Enel. Az olasz energetikai óriás a szlovák részvénycsomag áruba bocsátását saját adósságlefaragási terveivel indokolta. A hivatalos álláspont mellett azonban olyan vélemények is szárnyra keltek, amelyek szerint az Enel kilépésének oka az olasz vállalat és a kisebbségi tulajdonos szlovák állam között fennálló felhős viszony. Az együttműködésen az sem javított, hogy az SE tulajdonát képező mohi atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának építését már többször el kellett halasztani. A beruházás a kezdeti tervekhez képest már most öt évet csúszik, és a tervezettnél várhatóan kétszer drágábban készül majd el. Szlovák vélekedések szerint a késés egyik oka lehet, hogy az Enelnek nem áll érdekében a projekt megvalósítása, mivel az új blokkok áramtermelése akár veszteséges is lehet.
A szlovák kormánynak elővásárlási joga van ugyan a részvények kétharmadára, de elemzők szerint valószínűtlen, hogy élni fog vele, mivel szűkösek a kormány keretei a finanszírozáshoz. Az SE többségi tulajdona iránt az MVM-en kívül a cseh energetikai művek is érdeklődik.
Forrás: MTI