Gazdaság

Javulnak a német eredmények

Még mindig a legerősebb pillér a belső fogyasztás

Jó ütemben bővült a legnagyobb euró­pai gazdaság, a német az európai és a globális gazdaságot jellemző bizonytalanságok dacára is.

A német gazdaság az idén 1,8, jövőre pedig két százalékkal növekedhet a belső fogyasztásnak, az exportnak és a menekültügyre fordított jelentős nagyságú költségvetési pénzeknek is köszönhetően – állapították meg a német szakszervezetek mellett működő Hans Böckler alapítvány gazdaságkutató intézetének (IMK) elemzői tegnap közzétett tanulmányukban. Gustav Horn, az IMK tudományos igazgatója a gazdaságra kedvezőtlenül ható tényezők között említette Kína és általában a feltörekvő országok gazdasági növekedésének lassulását, valamint a Volkswagen-botrányt, amely egy jelentős exportőr és munkaadó vállalatnak, de „talán más feldolgozóipari cégeknek is” károkat okoz. A pozitív elemek közé sorolta az Egyesült Államok gazdaságának fellendülését, aminek egyértelműen kedvező hatása van a német exportra.

Hasonlóképpen jótékony hatása volt annak, hogy a válság által leginkább megtépázott európai országok némelyikének, például Spanyolországnak a gazdasága növekedni kezdett a megszorító gazdaságpolitika enyhítése után – számolt be minderről a távirati iroda. A menedékkérők ellátására a német szövetségi kormány az idén három-, jövőre pedig akár hatmilliárd eurót lesz kénytelen költeni a közpénzekből.
A német gazdaság legerősebb pillére a belső fogyasztás, amely az idén 2,1, jövőre pedig két százalékkal ugrik meg a foglalkoztatottság és a bérek növekedésének köszönhetően. Az export ebben az évben 6,4, jövőre pedig hat százalékkal bővülhet, miközben az import 6,3, illetve 7,7 százalékkal növekedhet. A beruházások az idén 5,2 százalékkal, jövőre pedig 6,2 százalékkal nőhetnek.