Gazdaság
Javulás az európai feldolgozóiparban
A szolgáltatói ágazat is jól teljesített, valamint bővült a foglalkoztatás
Az év elején több új megrendelést kaptak az európai vállalatok, mert januárban nőtt a piaci kereslet. Ebből adódóan az év első hónapjában 52,2 pontra nőtt a tavaly decemberi 51,4 pontról az eurózóna szolgáltató szektorának és feldolgozóiparának gazdasági teljesítményét együttesen mérő kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) – közölte tegnap a Markit Economics piackutató intézet. A januári előzetes adatok alapján a BMI 51,6 pontról 52,3 pontra emelkedett a szolgáltató szektorban, a feldolgozóipari BMI 50,6 pontról 51 pontra. A szolgáltató szektor jobban, a feldolgozóipar a piaci várakozásoknak megfelelően teljesített – adta hírül a távirati iroda. A BMI ötven pont feletti értéke a vizsgált ágazat növekedését, ötven pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi. Ennek alapján januárban decemberhez képest gyorsult a szolgáltató szektor és a feldolgozóipar növekedésének üteme az eurózónában.
A még nem teljesített megrendelések mennyisége azonban csökkent, ami azt jelzi, hogy a vállalatok termelési kapacitása januárban meghaladta a piac pillanatnyi igényeit. A foglalkoztatottak száma is nőtt a szolgáltató szektorban és a feldolgozóiparban is, de a növekedés mértéke elmaradt a sokéves átlagtól. Németországban gyorsult a szolgáltató szektor és a feldolgozóipar növekedésének üteme. Franciaország viszont továbbra is elmaradásban van az eurózóna többi országához képest, a francia szolgáltató szektor és feldolgozóipar teljesítménye ismét csökkent. Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint kedvező, hogy nőtt a kompozit BMI, de a növekedés még nagyon törékeny. A januári ütemmel számolva csak 0,2 százalékkal nőhetne a bruttó hazai termék (GDP) az eurózónában 2015 első negyedévében.
Ide tartozik, hogy januárban 53,7 pontra csökkent az amerikai BMI a decemberi 53,9 pontról. Elemzők enyhe növekedést, 54 pontot vártak. Utoljára egy évvel ezelőtt, tavaly januárban állt ilyen alacsonyan a BMI értéke, amely már a hatodik egymást követő hónapban csökkent.