Gazdaság
Javította előrejelzéseit az IMF
A valutaalap alacsony munkanélküliséget vár Magyarországon, és korrigálta Európa gazdaságára vonatkozó számait
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idei magyar növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal 3,2 százalékra emelte őszi regionális gazdasági előrejelzésében az áprilisi jelentésben szereplő 2,9 százalékról. A jövő évi növekedési előrejelzést három százalékról 3,4 százalékra, a 2019-est 2,6 százalékról 2,8 százalékra javította – közölte tegnap az MTI. A belföldi kereslet az IMF szerint az idén 1,4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal, 2019-ben pedig 2,7 százalékkal növekszik. A tavaszi prognózisban az IMF az idei évre 3,1 százalékos, jövőre háromszázalékos, 2019-ben pedig 2,2 százalékos növekedést jelzett. Az idei előrejelzését tehát 1,7 százalékkal rontotta, a jövő évit és a 2019-est 0,5 és 0,4 százalékponttal megemelte. Az IMF az idei évre 2,5 százalékos, jövőre 3,2 százalékos, 2019-ben pedig háromszázalékos inflációt vár hazánkban.
Az áprilisi prognózishoz képest az idei előrejelzésén nem változtatott az IMF, a 2018-ast és 2019-est 0,1 százalékponttal csökkentette. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,1 százalék után az idén 4,4 százalék, jövőre és 2019-ben pedig 4,3 százalék lesz hazánkban. A folyó fizetési mérleg többlete az idén a GDP 4,8 százaléka, jövőre 4,2 százaléka, 2019-ben 3,2 százaléka lesz Magyarországon, ami az áprilisi prognózis sorrendben 1,1, 1,3 és egy százalékpontos megemelése. Az IMF egy nemzetközi elemzést is kiadott, amelyben jelentősen megemelte Európa gazdasági növekedési előrejelzését. Prognózisukban a 2016-os 1,7 százalék után Európa idei GDP-növekedési előrejelzését az áprilisban kiadott tavaszi „World Economic Outlook” elemzésben jelzetthez képest 0,5 százalékponttal 2,4 százalékra, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal 2,1 százalékra emelte. A 2019-es GDP-növekedést továbbra is 1,9 százalékon várja az IMF.