Gazdaság

Játékos vetélkedő a fiatalok pénzügyi műveltségéért

Verseny középiskolásoknak

Mintegy 1100 négyfős, 14–22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével ma indul a PénzSztár hazai és határon túli magyar középiskolák pénzügyi és gazdasági versenye – írta tegnap az MTI.

A verseny célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje fel a tudásukat és tovább bővítse az ismereteiket. Kerekes György István, a PénzSztár versenyközpont vezetője kifejtette, a négyfős középiskolás csapatokból 997 magyarországi, 61 erdélyi, 21 vajdasági és 16 felvidéki. A legtöbb csapat, hetven, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből jelentkezett, Csongrádból 69, Bács-Kiskun megyéből hatvan csapat regisztrált.