Gazdaság

Irányba állt a vasúti váltó +VIDEÓ

Csökkent a MÁV adóssága, további vonalak újulnak meg

Ebben az évtizedben összesen 750 kilométeren újulhat meg a vasúthálózat, és az uniós ciklus végéig 450 kilométer hosszú szakasz lesz villamosítva. Csökken a MÁV adóssága, és új motorvonatok beszerzésére lesz lehetőség.

Objektum doboz
Felívelő pályára állt a magyar vasút, tovább csökken a MÁV adóssága, és az évtized végéig jelentős vonalfejlesztések és villamosítások történnek – közölte tegnap Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Elmondása szerint ebben az európai uniós ciklusban ezer milliárd forint jut a kötött pályás közlekedés fejlesztésére. Mint emlékeztetett, 2010-ben nehéz örökséget vettek át, hiszen nyolc év alatt sikerült szétzilálni a vasúti rendszert, bezárni harminchárom mellékvonalat, eladni az áruszállítási ágazatot, emellett sztrájkokkal volt teli ez az időszak. A kormányváltás idején 330 milliárd forint volt a MÁV Zrt. adóssága, amit 2014 végére az állami konszolidációnak és a működési költségek csökkentése révén sikerült 152 milliárd forintra levinni. Fónagy János hozzátette, hogy idén év végére hetven milliárd forintra csökkenhet a vasúttársaság adóssága. Közölte azt is, hogy a kormány 11 mellékvonalon indította újra a személyszállítást, és a regionális vonalakon 25 százalékkal csökkentek a menetjegyárak. Az államtitkár megerősítette, hogy a kormány tervei között nem szerepel mellékvonalak bezárása, sőt az anyagiaktól függően újranyitnák a Putnok-Szilvásvárad vonalat. Az elmúlt öt évben 12 százalékkal emelkedett a vasutasok munkabére – tette hozzá Fónagy János.

A beruházásokról szólva elmondta: ebben az időszakban 350 kilométeren újult meg a vasúti infrastruktúra. Ezek közül is kiemelhető a Budapest-Székesfehérvár, a Szolnok-Püspökladány, Budapest-Esztergom, és a dél-balatoni vasútvonal rekonstrukciója. Jelenleg húsz vasútállomáson zajlik a biztosítóberendezések felújítása, és összesen 390 kilométeren épül ki az európai egységes vonatbefolyásoló – ETCS2 – rendszer. A MÁV 63 új és korszerű motorvonatot vásárolt, amelyek kulturált és kényelmes utazást tesznek lehetővé. Ebben az uniós ciklusban további négyszáz kilométeren lesz rekonstrukció, 450 kilométeren pedig villamosítás, és 155 új motorvonat állhat forgalomba. Megújul a vonal Püspökladány és Debrecen között – Debrecenben átépül az állomás is –, a dél-balatoni vonalon Balatonszentgyörgyig dolgozhatnak a pályaépítők, jelenős beruházások lesznek Budapest és Miskolc, valamint Budapest és Pusztaszabolcs között, a Szeged-Békéscsaba-Gyula vonal pedig nemcsak, hogy átépül, de megvalósul a villamos vontatás is.

A Fidesz tegnap a távirati irodával közölte: a kormányváltás óta folyamatos vasúthálózati fejlesztések zajlanak, új járműpark épült, ebben az uniós ciklusban ezermilliárd forint jut vasút-korszerűsítésre. A szocialisták idején 140 százalékkal emelkedett a vonatjegyek ára, regisztrációs jegyet, majd ötszáz forintos pótdíjat vezettek be, hogy a megszorító politikájuk miatt már így is nehéz helyzetbe került magyar emberekre még több terhet rakjanak – írták.

Változások a vasúttársaság felső vezetésében
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megerősítette az igazgatóság elnöki posztján újabb három éves megbízatást kapott Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az igazgatóság tagja maradt Pál László általános vezérigazgató helyettes, szintén három évig. A háromfős testület tagja lett Szutrély Gergely Ferenc az MNV Zrt. jogi főigazgatója. A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója Csépke András augusztus 1-jétől, mivel Zaránd György távozott a posztról.