Gazdaság

Irány a fizetős autópálya

Súlykorlátozás az ország több főútvonalán

Lakossági panasznak helyt adva a nehéz tehergépjárművel közlekedők ezentúl az ország több pontján csak a gyorsforgalmi úthálózatot vehetik igénybe a főutak helyett. A fuvarozói érdekvédelemmel viszont nem egyeztetett senki.

Kamion
Az év eleje óta élő rendelkezés a tranzitforgalomban nem hoz nagy változást (Fotó: MH)

Súlykorlátozást vezetett be január elsejei hatállyal az országos főúthálózat több szakaszán a Magyar Közút Nonprofit (MK) Zrt. A korlátozást elsősorban az egy és két számjegyű útszakaszokon alkalmazzák, Csongrád megyében azonban két szakaszon négy számjegyű mellékút esetében is a párhuzamos fizetős autópályát kell igénybe venniük a húsz tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsik üzemeltetőinek. Az intézkedés egyébként Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Csongrád, Fe­jér, Tolna, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Baranya és Vas megye egyes részeit érinti. Az MK csak olyan útszakaszokra helyezte ki a „20 tonna össztömeget meghaladó tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblákat, ahol a fuvarozók alternatívaként a gyorsforgalmi úthálózatot is igénybe tudják venni. Erre azért volt szükség az indoklás szerint, mert a településeken élők arra panaszkodtak, hogy az új útdíjrendszer bevezetése óta a fuvarozók ahol csak lehetett, elkerülték a fizetős útszakaszokat, ezáltal jelentős volt a forgalomnövekedés és az ebből adódó környezetterhelés.

Mint azt az MK illetékese lapunkkal közölte, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal (KKK) közösen vizsgálatot indítottak a beérkező panaszok ügyében, és megállapították, hogy a teherforgalomnak a főutakról a gyorsforgalmi hálózatra terelése a leghatékonyabban az egyes főúti szakaszok forgalomkorlátozásával érhető el. A KKK az egyes főúti szakaszok forgalomkorlátozására javaslatot terjesztett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé, s az indítványt elfogadták.

Azok a vállalkozások, amelyeknek ezekben a körzetekben található a telephelyük, továbbra is igénybe vehetik a díjmentes útszakaszokat, ehhez viszont behajtási engedélyt kell kérniük.

A tranzitforgalomban ez a rendelkezés nem hoz jelentős átrendeződést, ez elsősorban a regionális kis- és közepes fuvarozó vállalkozásainak jelent változást. Fejér és Tolna megyében a 6-os számú főúton például három útszakaszon vezetett be súlykorlátozást az MK, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy például Ercsi és Szekszárd között végig a fizetős M6-os autópályán haladhatnak azok, akik húsz tonnánál nehezebb gépjárművet üzemeltetnek. Árvay Tivadar a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője lapunknak elmondta, hogy az érdekképviseletekkel nem történt egyeztetés. A napokban ugyanakkor aláírnak egy nyilatkozatot az MK-val, amely azt célozza, hogy az ehhez hasonló intézkedések előtt kikérik a szakma véleményét is. Ez az intézkedés a költségvetésnek évente milliárdos tételt jelent. Árvay Tivadar szerint viszont a vállalkozásoknak a többletkiadást be kell építeniük a fuvardíjakba.