Gazdaság

Ipari adatok a középpontban

Hétindító. Elemzők szerint a tavalyi év végi folyamatokhoz hasonló trend várható az idén is, eszerint a fogyasztás és a beruházások növekedése lehet a legfontosabb húzóerő

A héten az idei első negyedéves GDP alakulása és az ipari termelési adat állhat a piaci figyelem középpontjában. Külföldön az Egyesült Államokból és az Európai Unióból érkeznek fontos adatok, melyekre a dollár és az euró is reagálhat.

Kecskes-Andras
(Fotó: MH)

Ma közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hazai ipari termelés márciusi adatának második becslését. A május 8-án kiadott első becslés szerint márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben, 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. Az előző havitól 0,7 százalékkal elmaradt az ipar szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított teljesítménye március­ban. A termelés az év első három hónapjában 2,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Kedden az idei első negyedévi előzetes GDP-adatot közli a KSH. A tavalyi negyedik negyedévben 4,4 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévi 3,9 százalékot követően, a naptárhatástól megtisztított adat 4,1 százalékról 4,8 százalékra javult, az egyéb rendkívüli tényezőktől megtisztított úgynevezett szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott növekedés 4,9 százalékos volt. Az elemzők a tavaly év végi folyamatok folytatódását várják, továbbra is a fogyasztás és a beruházások növekedése lesz a legfontosabb húzóerő.

A nemzetközi piacot illetően Kecskés András jogász-közgazdász felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok a kiskereskedelmi értékesítési magadatokra össz- pontosít. A piac 0,5 százalékos emelkedést vár, ez pedig azért fontos, mert a dollárt felrázhatja egy esetleges pozitív hír – tette hozzá. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) jelentését érdemes még figyelemmel követni, ami a mai napon jelenik meg. Az OPEC-jelentés felvázolja, hogy a szervezet hogyan látja a világ olajpiacát, és összefoglalja azokat a tényezőket, amik befolyásolhatják a keresletet és a kínálatot. Kecskés András kiemelte, hogy holnap Németországra kell figyelni, ahol a gazdásági hangulatindexet hozzák nyilvánosságra. Megjegyezte, ha magas ez az érték, akkor az az euróra pozitív hatást gyakorolhat. Holnap az Európai Unió ipari kibocsátásról kapunk pontosabb képet. A szakértők 0,6 százalékos növekedést várnak. Szintén holnap bruttó nemzeti termék (GDP) adatok derülnek ki, ami befolyásolhatja az unió valutáját.