Gazdaság

Indokolt a fordított adózás

Közös fellépést sürget Varga Mihály miniszter

Csakis közös fellépéssel szüntethető meg a költségvetésnek komoly bevételkiesést okozó és a feketegazdaságot erősítő nemzetközi áfacsalás – közölte tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cseh pénzügyi tárca által szervezett prágai konferencián.

Andrej Babiä cseh pénzügyminiszterrel együtt Varga Mihály az európai uniós stratégia mielőbbi kidolgozását sürgette. Mint fogalmazott, a tagállamok eltérő szabályozását kihasználva iparszerűvé és szervezetté váltak az országhatárokat átlépő visszaélések, ezért szükséges a közös fellépés. A szakminiszter hangsúlyozta: egyre több ország pénzügyi vezetői értenek egyet abban, hogy a fordított adózás uniós szintű bevezetésével visszaszorítható lenne a visszaélések száma. Varga Mihály emlékeztetett rá: hazánk az Európai Unión belül évek óta törekszik arra, hogy minél szélesebbre nyithassa azon áruk, szektorok körét, amelyek esetében alkalmazható a fordított áfafizetés, az Európai Bizottság azonban a kiterjesztésre vonatkozó kérelmeinket eddig rendre elutasította.

A tárcavezető szerint nincs magyarázat az elutasító álláspontra, hiszen a magyarországi példák bizonyítják, hogy a leginkább fertőzött szektorokban – így a fémhulladék felvásárlásánál, az építőiparban és a gabonakereskedelemben – évek óta sikeresen működik a fordítottáfa-fizetés. Egyes határszakaszokon a bevezetést követően hetven százalékkal esett vissza a gabonaszállítmányok forgalma, az építőiparban pedig közel harminc százalékkal emelkedett az áfabevétel nagysága. Idén tizenegy hónap alatt 5,4 százalékkal több áfabevétel érkezett a költségvetésbe, mint egy évvel korábban.