Gazdaság
Igény újabb uniós támogatásra
Vasútépítés, négysávosítás és kikötőfejlesztés
A kormány jóváhagyásával a második pályázati felhívásban egyebek mellett a Budapest–Hatvan vasúti vonalszakasz és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítéséhez, az M15 és M70 autóut négysávúsításához kapcsolódó támogatási igényt jelentett be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az uniónak. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: a mostani összesített költségvetés mintegy 450 milliárd forint. A tárca ezzel együtt a harmadik fordulóra is részletesen kidolgozott tervekkel készül majd.
Sikeres pályázat esetén CEF-hozzájárulással valósulhat meg a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonal felújítása, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez vezető vasút megépítése, valamint a dunai kikötők és folyami információs szolgáltatások fejlesztése. Az Európai Bizottság 2016 nyarán dönt a tagállami tervek támogatásáról.
Hazánk összességében mintegy háromszázmilliárd forint támogatásra pályázhat, az első körben 86 milliárd forintot nyertünk el tizenhat közlekedési beruházáshoz. A mostani lista túltervezett, s az őszi harmadik felhívásban más országok által igénybe nem vett forrásokra is lehet pályázni.
A tárca február közepén nyújtotta be a javaslatokat. Lapunk múlt pénteken érdeklődött a minisztériumnál, választ azonban nem kaptunk.