Gazdaság

Idén is marad az erőteljes bérnövekedés

A múlt év végén újabb két évre megkötött bérmegállapodás és a szociális hozzájárulási adó idei mérséklése megalapozhatja az újabb emeléseket

Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt. Elemzők szerint idén is marad az erőteljes bérnövekedés, bár a tavalyinál valamivel mérsékeltebb ütemben.

fizikai-munkas
A közfoglalkoztatás visszaszorul, a munkaerőhiány pedig állandósulni látszik (Fotó: Ficsor Márton)

A kormány arra törekszik, hogy a 71 hónapja tartó béremelkedés idén is folytatódjon – mondta tegnap Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a tavaly január és november közötti kereseti adatokra reagálva. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2018 első 11 hónapjában a bruttó átlagkereset 327 200 forint, a nettó átlagkereset 217 600 forint volt. Az államtitkár hangsúlyozta, a keresetek a köz- és a versenyszférában egyaránt nőnek, a közfoglalkoztatás pedig egyre jobban visszaszorul. A bérek folyamatos emelkedését többek között a kormány kezdeményezésére létrejött bérmegállapodással, az életpályamodellek bevezetésével és az adócsökkentésekkel magyarázta.

A kedvező folyamatok hatására – mint fogalmazott – a munkavállalók egy havi fizetéssel többet vihettek haza 2018-ban.

Bodó Sándor szerint a kétkezi munka megbecsülését fejezi ki, hogy a fizikai munkát vállalók bérének emelkedése különösen jelentős volt. Üdvözölte egyúttal, hogy a hátrányosabb helyzetű térségekben, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében a növekedés meghaladta az átlagot. A múlt év végén újabb két évre megkötött bérmegállapodás, és a szociális hozzájárulási adó mérséklése megalapozhatja az újabb béremeléseket. A növekvő keresetek mérsékelhetik az elvándorlást, hozzájárulnak a munkavállalás és a fogyasztás bővüléséhez – tette hozzá.

A baloldal nem becsülte a munkát és agyonadóztatta a béreket, a Fidesz–KDNP kormányzása óta jobban megéri dolgozni – mondta Böröcz László, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese tegnap szintén a béradatokra reagálva.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a legfrissebb kereseti statisztikát kommentálva közölte: a bérnövekedés a piaci várakozással összhangban alakult tavaly novemberben, ugyanakkor továbbra is lassuló trend figyelhető meg. Megjegyezte, hogy a cafeteria átalakítása miatt a bérek dinamikusabban nőhetnek 2019-ben, mint 2018-ban, ugyanakkor az adókulcs miatt a rendelkezésre álló nettójövedelem ennél csak jóval mérsékeltebb ütemben bővülhet.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője is kiemelte, folytatódott a kiemelkedő bérnövekedés, és 2019-re sem lát olyan tényezőt, ami ezt jelentősen lassítaná. Az alacsony munkanélküliség és a munkaerőhiány egyértelműen magas bérnövekedési ütemet sugall az elkövetkező hónapokban is – hívta fel a figyelmet a szakértő.