Gazdaság
Hosszú távra tervez a Continental-csoport
Az autóipari beszállító ötmilliárd forintért bővíti makói és nyíregyházi gyáregységét, nem állnak le a beruházásokkal

A beruházással 216 új munkahely jön létre a két városban, és Makón négyezer négyzetméterrel bővítik a termelési területet, továbbá ötezer négyzetméteres új logisztikai csarnokot alakítanak ki.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap budapesti tájékoztatóján elmondta, kiemelt cél az autóipar beszállítói kapacitásának folyamatos fejlesztése Magyarországon, mivel a szakképzett munkaerő számának növelése mellett ezzel lehet hazánkat még vonzóbbá tenni a nemzetközi autóipar szereplőinek. A makói gyár a legnagyobb a világon az autóipari műanyag hűtő-fűtő csövek gyártásában, az európai utakon futó autók közül minden ötödikben Makón gyártották az ilyen berendezéseket – ismertette a miniszter. Elmondta: a beruházási szándékát a ContiTech Fluid Automotive Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. közösen jelentette be a magyar kormánynak, a kapacitásbővítő beruházásról szóló megállapodást is ezzel a két céggel kötötte a kormány.
Nagy Mihály, a ContiTech Fluid Automotive Kft. ügyvezető igazgatója a távirati iroda tájékoztatása szerint elmondta: az 1995-ben alapított makói gyár nemcsak előállítja a hűtő-fűtő rendszereket, hanem innen koordinálják a Continental tíz, hasonló rendszereket előállító gyárát, a beruházásokról, fejlesztésekről, minőségirányításról is itt döntenek. Az ügyvezető igazgató szerint a Contintental hosszú távon tervez Magyarországon, sikeres az együttműködés a kormánnyal. Nem szeretnének megállni a beruházásokkal, most is folynak a tárgyalások a hűtő-fűtő csőrendszer-gyártó kapacitások további bővítésére a kormány képviselőivel – tette hozzá.
Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere hangsúlyozta: nemcsak gazdasági, társadalmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű a beruházás, mivel kétszáz embernek biztosít munkahelyet. Elmondta: a ContiTech a legnagyobb munkaadó a 24 ezres városban, és a beruházás új lehetőségeket nyitott meg Makó számára. A polgármester szerint 64-ről 105 hektárra tervezik bővíteni Makó ipari parkját, hogy minél több hasonló céget tudjanak fogadni a városban.