Gazdaság
Hazai forrásból is fejlődünk
Magyarország kormányának célja továbbra is az, hogy a magyar embereknek minél jobban megérje dolgozni, és több pénz maradjon a családoknál

Az építkezéseknek is köszönhető a gazdasági fellendülés (Fotó: MH)
Idén májusban 106,1 milliárd forintos hiányt mutatott az államháztartás központi alrendszere, amivel az első öthavi hiány 1187,5 milliárd forintra emelkedett – közölte előzetes jelentésében tegnap a Pénzügyminisztérium (PM). A központi alrendszer öthavi hiánya az egész évre előirányzott 1360,6 milliárd deficit 87,3 százaléka. 2017. január–májusban 214,7 milliárd forint volt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya. Az uniós kifizetések május végéig elérték a 993,1 milliárd forintot, ami a tavalyi első öt hónap összegének mintegy dupláját jelenti, míg bevételi oldalon 63,9 milliárd forintot számolt el a költségvetés – tette hozzá a jelentés. A biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok 120,9 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbi időszakét. A nagyobb bevételek a növekvő foglalkoztatásnak és az emelkedő reálbéreknek köszönhetőek – hangsúlyozta a PM. A hazai forrásból megvalósuló Modern Városok Program és az Egészséges Budapest Program beruházásai, valamint az egyes kiemelt közútépítési, illetve közúthálózat fenntartását célzó projektek is felfutóban vannak. Az idei évre a kormány változatlanul 2,4 százalékos GDP-arányos hiánycéllal számol négy százalék feletti gazdasági növekedés mellett. A kormány célja továbbra is az, hogy a magyar embereknek minél jobban megérje dolgozni, és több pénz maradjon a családoknál – emelte ki a minisztérium. Közölték továbbá azt is, hogy a kormány jövő szerdán nyújtja be a parlamentnek a 2019-es költségvetést, amely a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a gazdasági növekedést, a biztonságot, a családok megerősítését és a teljes foglalkoztatást célozza meg.