Gazdaság

Hatalmasak a területi különbségek a lakáspiacon

Komoly a harc a frissen átadott ingatlanokért, amelyeket hamar elkapkodnak a vevők

Bár a kínálat bővülése egyelőre nem tartott lépést vele, egyre nagyobb a lakások iránti kereslet. Megyénként is hatalmas a különbség: míg Győr-Moson-Sopronban 502 új lakás épült, Nógrádban csak négy – derült ki az Ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

lakás 20170703
Az igénylők leginkább új lakásokhoz kérnek állami segítséget (Fotó: Nagy Balázs)

A megyék többségében fejlődés tapasztalható, Győr-Moson-Sopronban például tizenegy új lakás jutott tízezer lakosra az első negyedévben, ez pedig messze a legjobb érték az összes megye és Budapest eredményeit nézve. Ez az országos 2,1 lakásos átlagnak az ötszöröse – mutatott rá Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a portál a legfrissebb elemzésében, amelyben a lakáspiacon fennálló területi különbségeket, illetve a használt lakások iránti kereslet és kínálat alakulását ismertetik. E szerint Budapest a középmezőnyben kapott csak helyet az 1,2 lakásos mutatóval. A főváros viszonylag gyenge eredménye ugyanakkor várhatóan átmeneti, mert sok új lakás épül, ám ezek még nem készültek el, így a következő időszakban javul majd a statisztika. Az új lakások piacán látható élénkülés közvetett hatással van a használt lakások piacára, amelyen érdekes folyamatok láthatók – közölte a szakértő.

Nógrád megyében egyről négyre nőtt az új lakások száma, a területi különbségeket pedig jól mutatja, hogy Győr-Moson-Sopronban összességében 502 lakás épült. Egyre erősödik a verseny a frissen eladósorba kerülő lakások iránt. Az idén országos szinten több mint harminc százalékkal nőtt a kereslet, de a kínálat ezzel a növekedéssel nem tartott lépést. Még látványosabb a kereslet alakulása az egy hirdetésre jutó érdeklődések számát nézve: Nógrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez a mutató nyolcvan százalékkal nőtt, de Békésben is hetven százalék feletti volt az emelkedés.

Balogh László szerint a nagyobb verseny ebben az esetben nem azt jelenti, hogy elkapkodják az piacon megjelenő lakásokat, mint az történt 2015 végén és 2016 elején. „Sokkal inkább azt látjuk, hogy több kulcsfontosságú szempontnak kell megfelelniük a használt lakásoknak, hogy eladhatók legyenek. Akkor lehet gyorsan túladni rajtuk, ha az eladási áruk, a minőségük és az elhelyezkedésük összhangban vannak egymással. Ha ezekből valamelyik nem teljesül, akkor elhúzódhat egy-egy lakás értékesítése. A kínálatba frissen bekerülő lakások iránti éles versenyt fokozza az is, hogy időről időre megjelennek köztük alkalmi vételek, az alacsony ár pedig nagyon sok vásárlónak ellenállhatatlan vonzerőt jelent” – tette hozzá a szakember.


Jelentős az igény a támogatásra

Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra beadottakét – derült ki a távirati irodának nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból. A használt lakásokra beadott igénylések továbbra is legalább hatvanszázalékos arányt képviselnek a bankok többségénél, de a legtöbb kérelmet befogadó OTP-nél idén a támogatás 46 százalékát építésre, 27 százalékát új lakás vásárlására igényelték, és csak 26 százalék szólt használt lakás vásárlására. A Takarék Csoportnál is több mint kétszer több kérelmet fogadtak be új lakásra, mint használtra az idén, az első öt hónapban. Eddig csaknem ötvenezer család jutott támogatáshoz a csok segítségével, 126 milliárd forinthoz a program két évvel ezelőtti indulása óta.

Az igénylők leginkább új lakásokhoz kérnek állami segítséget(Fotó: Nagy Balázs