Gazdaság

Használható tudásra van szükségük a szakmunkásoknak

Növelni szeretnék a fizikai szakmák elismertségét

Ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik – mondta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztiválon. A versenyek célja, hogy növeljék a fizikai szakmák társadalmi elismertségét és vonzerejét.

A szakmunkás fiatalok fontosak Magyarországnak, s ha van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik, akkor van értelmes munka, van tisztességes fizetés – jelentette ki tegnap Orbán Viktor. A kormányfő a Hungexpón rendezett háromnapos Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, nem pusztán szakmunkás-bizonyítványt szeretnénk adni a fiataloknak, hanem használható tudást és vele a jövőt. „Szabad világban élünk, szabad döntésekkel kell irányt szabniuk az életüknek”, de vannak dolgok, amelyeket fiatalon még nem tudnak az életről, ezért állnak ott önök mellett az oktatóik – mondta Orbán Viktor. A fesztivál keretében rendezik meg a szakmunkástanulók tanulmányi versenyeinek – a szakma kiváló tanulója verseny és az országos szakmai tanulmányi verseny – országos döntőjét, valamint a SkillsHungary nemzeti döntőt, amely a nemzetközi szakmai versenyek, az EuroSkills és a WorldSkills magyarországi válogatója. Az eseményen bejelentették, hogy 2018-ban Magyarországon rendezik az EuroSkills verseny döntőjét. A versenyekre 5500 szakmunkás tanuló jelentkezett, közülük a válogatók után százkilencvenketten jutottak be az országos döntőkbe.

A versenyek célja, hogy növeljék a fizikai, beleértve a ráépülő, magasan kvalifikált szakmák társadalmi elismertségét és vonzerejét – adta hírül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a rendezvény főszervezője. A fesztiválra a vidéki iskolákból várhatóan több mint kilencezer tanuló érkezik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara területi szerveinek a szervezésében. További öt-hatezer diákot várnak budapesti általános iskolákból. Többségük pályaválasztás előtt álló fiatal.

Parragh László, az MKIK elnöke a távirati irodának elmondta, hogy 2010 óta a változtatások eredményeként jelentős előrelépés történt több területen, így a szakképzésben. Jó úton haladunk afelé, hogy olyan szakképzés legyen Magyarországon, amely egyedülálló a térségben. Az iparkamara elnöke megjegyezte, nincs éles határ a felsőoktatás és a szakképzés között, példa erre, hogy a Szakma Sztár Fesztivál keretében megrendezett versenyeken szerepelnek logisztikai ügyintézőnek és me­chatronikai technikusnak készülő tanulók is.