Gazdaság
Gyorsút épül Kaposvárig
A somogyi gazdaságot bővítheti az infrastruktúra-fejlesztés
A beruházás első ütemében 33,2 kilométer hosszú, 2x2 sávos, autóúttá fejleszthető gyorsút épül, az autósok 2019 őszétől vehetik igénybe Látrány és Kaposfüred között az új R67-est. Az út európai uniós és költségvetési támogatás igénybe- vételével nettó 65,7 milliárd forintért épül meg. Az eseményen Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a kormány célként határozta meg, hogy a következő öt évben kilencszáz kilométernyi új gyorsforgalmi út épüljön az országban. Emellett a komplex útfelújítási programban tavaly 64 milliárd forintból hatszáz kilométer út újult meg, idén százmilliárdból 850 kilométernyi út rekonstrukciójára nyílik lehetőség – mondta.
Szita Károly polgármester közölte: Kaposvár számára a szerződés aláírása várostörténeti pillanat. Egy település gazdaságának elengedhetetlen feltétele a megfelelő minőségű úthálózat. A beruházással jelentős versenyhátrány dolgozható le, és megteremthető annak a lehetősége, hogy az itt élő emberek könnyebben tudjanak munkát vállalni. Nagy Róbert Attila, a NIF vezérigazgatója elmondta, a 67-es teljes hosszában 46 kilométer lesz, így Kaposvárról mintegy fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.