Gazdaság
Gyorsforgalmi út épül Szombathelyig
A beruházási költségek nyolcvanöt százalékát Brüsszel finanszírozza

Gyopáros Alpár, a térség országgyűlési képviselője tegnap a csornai lehajtónál tartott tájékoztatón elmondta: az M85–M86 gyorsforgalmi út kiépítése rendkívüli jelentőségű a Rábaközben élők számára. Az elmúlt évtizedekben a térségben nem valósultak meg jelentős turisztikai fejlesztések és nagyobb termelőberuházások, ezért az itt élőknek ingázniuk kellett a jelentősebb ipari területekre vagy elköltöztek. Bízunk benne, hogy ez megfordul a korszerű infrastruktúra megteremtésével, és vonzerőt jelent a termelőberuházások számára – tette hozzá.
Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a fejlesztés a szerződés szerinti határidőre elkészül. A kivitelezést a KS-M86 II. Konzorcium végzi, nettó 65,9 milliárd forint értékben, a költségek 85 százalékát finanszírozza az európai unió, a fennmaradó részt pedig a hazai költségvetés. Az M85–M86 fejlesztése közel 92 kilométer hosszan valósult meg Szombathely és Győr között, így Budapest két óra alatt gyorsforgalmi úton elérhetővé válik.