Gazdaság
Gyorsan javuló teljesítmények hazánkban
Az elmúlt években Magyarország minden főbb gazdasági mutató tekintetében jelentősen javult, ezzel lehetővé vált, hogy lefektessük a következő évek új gazdaságpolitikájának alapjait – hangsúlyozta tegnap Varga Mihály az Európai Kereskedelmi Kamarák Szövetségének budapesti elnökségi ülésén.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett eseményen a nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett: a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás nemcsak a bérek emelkedéséről, hanem hatékonyság- és versenyképesség-növelő lépésekről is szól. Megemlítette a 2013 óta tartó gazdasági növekedést, a 2011 óta hat százalékponttal csökkenő államadósságot, a kedvező helyzetben lévő államháztartást, az alacsony inflációt és a bővülő kiskereskedelmi forgalmat is. Közölte: a gazdaság fenntartható növekedési pályára állt, és ezt tavaly a hitelminősítők is elismerték. Ezzel nemcsak az ország tőkevonzó képessége javult, hanem mintegy tízmilliárd forinttal csökkenhet az elkövetkezendő egy-másfél évben az adósságfinanszírozás költsége is.
A tárcavezető a foglalkoztatottságról elmondta: huszonhat éve, vagyis a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint napjainkban. Több mint 4,4 millió embernek van munkája.