Gazdaság

Gyarapodott az alapkezelői vagyon tavaly

Emelkedett tavaly a befektetési alapok összvagyona az év egészében és decemberben is. Tavaly a származtatott alapok iránt volt a legnagyobb az érdeklődés.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai tavaly év végén 5804 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, s a vagyon egy év alatt 1,4 százalékkal nőtt. Decemberben az alapok összvagyona 117 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal emelkedett – közölte tegnap a Bamosz a távirati irodával. A pénzpiaci alapok vagyona 1,8 százalékkal 966,5 milliárd forintra csökkent decemberben, éves szinten viszont 26,1 százalékos volt a visszaesés. A kötvényalapok összvagyona a hozamok és a tőkeáramlások révén egy százalékkal 1355 milliárd forintra emelkedett decemberben. Tavaly egész évben a kötvényalapokban kezelt vagyon három százalékkal nőtt.

A vegyes alapokból 4,5 milliárd forintnyi tőke áramlott ki a múlt hónapban, a kategória vagyona 0,5 százalékkal 760,6 milliárd forintra nőtt, 2016 egészében azonban 2,5 százalékkal csökkent a vagyon. A részvényalapok vagyona 5,2 százalékkal 288 milliárd forintra emelkedett decemberben, az év egészében pedig 7,3 százalékkal. A tőkevédett alapok vagyona 4,1 százalékkal 323,6 milliárd forintra csökkent, ebben a kategóriában éves szinten 28,1 százalékkal mérséklődött a vagyontömeg. Az abszolút hozamú alapok vagyona decemberben 4,4 százalékkal több lett, elérte a 827 milliárd forintot. Éves szinten itt 12,4 százalékos volt a növekedés. A származtatott alapok vagyona decemberben 7,3 százalékkal 169 milliárd forintra emelkedett. A kategória növekedése év eleje óta csaknem elérte a 132 százalékot, ezzel az év legjobban keresett terméke lett az alapok között. Az ingatlanalapok vagyona 8,1 százalékkal 787,8 milliárd forintra nőtt, az éves bővülés 41,7 százalékos volt. A zártkörű alapok vagyona az elmúlt hónapban 2,5 százalékkal 249,5 milliárd forintra emelkedett. Éves szinten a kategória vagyona 51,8 százalékkal nőtt.