Gazdaság

Gigatámogatás a tejágazat megerősítésére

A magyar tejágazat megerősítésére az idén minden korábbinál magasabb összeget, mintegy 63 milliárd forint támogatást fordít a kormány.

A nagyvállalati beruházási támogatás keretét ötszörösére emelik, mától 15 milliárd forint forrásra pályázhatnak a vállalkozások – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter tegnap Debrecenben. Varga Mihály a tavaly bevezetett nagyvállalati beruházási támogatási formát rendkívül sikeresnek nevezte – jelentette a távirati iroda.

Az Alföldi Tej Kft. támogatási okiratának átadásakor rendezett tájékoztatón a tárcavezető elmondta: tizennégy hazai cég kapott együttesen hárommilliárd forint támogatást, amivel kilencmilliárd forintos fejlesztés valósult meg és ötszáz új munkahely jött létre. Beszámolt arról is, hogy az Alföldi Tej Kft. 748 millió forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztéséhez, amellyel huszonhét új munkahelyet hoznak létre, 260 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak a nagyvállalati beruházási támogatás keretében. A hazai vállalatok technológiaváltását, kapacitásbővítését, a piaci jelenlétük erősítését és a munkahelyteremtést kívánják ösztönözni a támogatással.

Varga Mihály közölte, hogy a gazdaságban a versenyképesség javítására van szükség. Az első negyedévnek a vártnál szerényebb gazdasági növekedése abból adódott, hogy lelassult az európai uniós források felhasználása, s az év eleji leállások, típusváltások miatt csökkent a járműipar teljesítménye. Hozzátette, hogy az előbbi hetven, az utóbbi harminc százalékban járult hozzá a lassuláshoz.