Gazdaság

Gazdasági kockázat is a bevándorlás

Meghaladja a harminc százalékot a járműgyártás a feldolgozóiparon belül

A járműipar továbbra is meghatározó a magyar iparban és az exportban, az összeszerelés mellett mind nagyobb szerep jut az innovációnak, illetve a hazai kutatás-fejlesztésnek ebben az ágazatban.

szijj
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Ésik Róbert, a HIPA elnöke és Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója (Fotó: Nagy Balázs)

A bevándorlás óriási gazdasági kockázatot jelent az európai gazdaság, ezen belül az ipar számára. Ha a schengeni zóna összeomlik, az európai gazdaság elveszíti maradék versenyképességét a globális piacon, és elsősorban az autóipar kerülne veszélybe – mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által rendezett autóipari konferencián. A rendezvényen kétszázötven autóipari cég, illetve azok beszállítóinak képviselői jelentek meg. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a schengeni zóna a gazdaság első számú biztosítéka, és ennek átalakulása esetén a kiszámíthatóság kerülne veszélybe. Az autóiparban a termelést és az ehhez szükséges szállításokat csak így lehet versenyképesen fenntartani. Ezt a kockázatot nem lenne szabad felvállalnia az uniónak, meg kell menteni Schengent.

Szijjártó felidézte, hogy a tavalyi esztendő rekordját az exportban és a külkereskedelmi többletben az autóipar nélkül nem lehetett volna elérni, amelynek részaránya a hazai feldolgozóiparon belül meghaladja a harminc százalékot. A járműipari cégek minden eddiginél több, 19,6 milliárd eurós exportot produkáltak tavaly, ami 2,4 milliárd eurós növekedés az előző évhez képest. Az autóipari termelés tavaly 17,6 százalékkal növekedett.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke elmondta: tavaly autóipari cégek 760,8 millió eurót fektettek be nálunk. Az ügynökség jelenleg százhatvankilenc projekt esetében folytat tárgyalásokat. Hazánkban az elmúlt években az összeszerelés mellett mind nagyobb szerepet kapott a kutatás-fejlesztés és az innováció, és egyre intenzívebben kapcsolják be a beszállítói piramis csúcsán levő cégek a hazai kis- és közepes vállalkozásokat.


MÁV-együttműködés

Újraindítja és kibővíti a MÁV Zrt. együttműködési programját a településekkel, amelynek célja, hogy a helyi önkormányzatok vállalják: részt vesznek a vasútállomások üzemeltetésében, közvetlen környezetük rendben tartásában és a fejlesztésben is. Ennek első lépéseként tegnap Gyál városával kötött szerződést a vasúttársaság vezetése. Idetartozik, hogy újra megnyílik a Murakeresztúr–Kotoriba (Kotor), a Gyékényes–Koprivnica (Kapronca) és a Magyarbóly–Beli Manastir (Pélmonostor) vasúti átkelő a magyar–horvát határon – ezt jelentette be tegnap Vlaho Orepic horvát és Pintér Sándor magyar belügyminiszter.