Gazdaság

Gazdaságélénkülést hoznak az útépítések

Kiemelt feladatnak számít az országos főútvonalak egy részének felújítása és az elkerülők kialakítása

Az országban zajló útfelújítások a településeket elkerülő utak létesítésével együtt fontosak a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés miatt, másrészt a településeken élők életminőségét is javítják.

Bár az útépítéseknél kiemelt straté­giai cél a gyorsforgalmi utak továbbépítése ebben az európai uniós költségvetési ciklusban, legalább ennyit nyom a latban a meglévő főúthálózat forgalmas szakaszainak a korszerűsítése, ezen belül a településeket elkerülő utak kialakítása. A napokban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában készül el a közelmúlt egyik legfontosabb közúti beruházása, a 62-es főút felújítása Székesfehérvár és Dunaújváros között. A főutat kiszélesítették, burkolatát megerősítették – 11,5 tonna tengelyterhelésre lett alkalmas –, de a legfőbb „attrakció” mégis az, hogy Seregélyes mellett tíz kilométer hosszú, 2x1 sávos elkerülő út épült. Ezzel a beruházással kettős cél teljesült. Egyrészt két megyei jogú város között létesült korszerű összeköttetés, ami fontos a gazdasági élet és a munkahelyteremtés szempontjából is. Másrészt Seregélyes lakóinak életkörülményeit is javítja az új elkerülő. A település lakosságának egyharmada lakik ugyanis a forgalmas 62-es út mellett. A korszerűsítés és az elkerülő összesen 14,5 milliárd forintba került, ennek 85 százalékát fizeti az Euró­pai Unió.

Hasonló beruházással vált lehetővé Pécs városának elkerülése. Az M60-as autópályának ugyanis újabb, 1,8 kilométer hosszú szakasza készült el, így viszont a Szentlőrinc, Szigetvár és Barcs irányába tartó járművek nem haladnak már át a kertvároson és a belvároson. A 3,27 milliárd forintos beruházás 85 százalékát szintén az unió finanszírozza.

Nyugat-Magyarországon az M85–M86-os autópálya mellett a 86-os főút korszerűsítése is a kiemelt projektek között szerepel. A NIF 2012 óta közel negyven kilométer hosszan újította meg az utat Rédics-Göntérháza, Egyházasrádóc és Körmend között, illetve július végére készült el Körmend és a megyehatár között a burkolaterősítés, itt 11,5 tonna tengelyterhelésű járművek is haladhatnak. A korszerűsítés az ősszel elkészülő nádasdi, majd a 2016 őszére befejeződő zalalövői elkerülő utak megépítésével válik teljessé. Utóbbi 13,75 milliárdba kerül, viszont a 10,7 kilométer hosszú úton egy hatszáz és egy 160 méter hosszú felüljáró is épül. Viszont az új zalalövői elkerülő tehermentesíti a várost a jelentős zaj- és légszennyezéstől, továbbá csökkennek a torlódások. A településen ugyanis naponta átlagosan 5300-5400 jármű halad át, ezek hatvan százaléka nehézgépjármű.


Korszerű csomópont létesült Bagon

Költségvetési pénzből, 365 millió forintból korszerű körforgalom létesült a 3-as főút és a 3105. jelű út csomópontjában, Bag külterületén. A bagi csomópont az egyik leginkább balesetveszélyes lakott területen kívüli szakasz volt. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára tegnap elmondta: a hazai forrásból korábban megvalósult hasonló fejlesztések tapasztalatai szerint a beruházási költség a lehetséges személyi és anyagi károk elkerülésével többszörösen megtérül. A balesetveszélyes helyszíneket figyelembe véve összességében 34 hasonló új körforgalom épülhet az országban.