Gazdaság

Gabonafeldolgozó épül Tiszapüspökiben állami támogatással

Az új üzem ötszázötven embernek ad munkát

Tiszapüspökiben épül fel az állam hathatós támogatásával az ország egyik legnagyobb, hazai tulajdonú élelmiszer-feldolgozó üzeme.

Varga Mihály 20160325
Varga Mihály (Fotó: Varga Imre)

A kormány az élelmiszeripart straté­giai ágazatnak tekinti – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap a Tiszapüspökiben épülő gabonafeldolgozó alapkövének elhelyezésekor. A Szolnok melletti településen a 45 milliárd forintos beruházással készülő üzem a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb élelmiszeripari beruházás Magyarországon. A Tisza-TK Projekt Kft. üzemének megépítéséhez 9,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással járul hozzá az állam. Az üzem évente 530 ezer tonna magyar kukoricát dolgoz majd fel, élelmiszeripari alapanyagokat, cukor- és keményítőtermékeket, magas minőségű alkoholt, valamint takarmányokat állít elő.

A tárcavezető kiemelte: a most induló nagyberuházás pozitív hatással lesz hazánk versenyképességére, a feldolgozóipar erősítésére és az élelmiszeriparban foglalkoztatottak számának növelésére. Az új üzem az elérhető legmodernebb technológiával épül, környezetbarát módon – biomasszát felhasználva – működik majd, és magas hozzáadott értékű termékek széles palettáját állítja elő. Mint azt Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság fejlődése szempontjából lényeges, hogy magyar tulajdonú élelmiszer-feldolgozó üzem lép a piacra.

A 2017-re elkészülő gyár hosszú távú keresletet és nagyobb értékesítési lehetőséget jelent majd a hazai termelők számára is. Az utóbbi években számos kormányzati intézkedés segítette az ágazat fejlődését. A miniszter ezek közé sorolta a hazai élelmiszer-termelés GMO-mentességének megőrzését, a gazdaság további fehérítése érdekében tett lépéseket, az adó- és a támogatási rendszer átalakítását, valamint a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés könnyítését.

Zahola-Pollák Vanda, a Tisza-TK Projekt Kft. ügyvezető igazgatója az MTI tájékoztatása szerint elmondta: az üzemben 550 ember dolgozhat, közvetett módon a megyében 750 embernek adnak munkát. Az új gyár stabil, hosszú távú keresletet biztosít a kukorica és biomassza számára.