Gazdaság
Forr a magyar vízipar
Az egyik legfontosabb éltető elem az élelmiszer-biztonságban is kulcsfontosságú, valamint a hajózási navigációban betöltött szerepe is megkérdőjelezhetetlen

– Mit takar pontosan a vízipar kifejezés és mit ölel fel?
– Egyfelől magában foglalja az ember által különböző célokra használt vizek kinyeréséhez, előállításához, szállításához, tisztításához használt létesítmények és technológiák előállítását, másfelől a túl sok, a túl kevés, vagy a szennyezett vizek kártételeivel szembeni védekezési megoldások kidolgozását is. Többek között ide érthető az ár- és belvízvédelem, az ivó- és szennyvízkezelési beruházások és szolgáltatások összessége, az öntözés, az ezekkel kapcsolatos tervezés, kivitelezés, kutatás, modellezés és innováció. Rendkívül széles tehát a skála; a víz kérdése pedig a gazdaság szinte minden ágazatában megjelenik, gondoljunk csak az ipari és mezőgazdasági felhasználásra, a geotermális energiára, a víz élelmiszer-biztonságban, vagy éppen a hajózási navigációban betöltött szerepére. Magyarország Nemzeti Vízstratégiája, a Kvassay Jenő Terv alapján a magyar vízipar kiemelt szereplői az állami és önkormányzati tulajdonban lévő ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást ellátó cégek, a víziközművek. A versenyszféra területén továbbá azok a környezetvédelmi és vegyipari vállalatok tartoznak ide, amelyek tevékenysége összefügg a víztisztítással, akár valamilyen technológiai eszköz, komplett rendszer, vagy tisztítóanyag beszállítása, vagy ezen eszközök üzemeltetése, szervízelése révén. Tágabb értelemben véve például a szennyvíziszap és annak kezelése, abból komposzttermék előállítása is ebbe a kategóriába tartozik.
– Milyen vízipari vállalatok vannak jelenleg a magyar piacon?
– A Magyar Víziközmű Szövetség elemzői a víziparban mintegy háromszázötven társaságot azonosítottak. A vízipari vállalatok jelentős részét mikrovállalkozások alkotják, mivel a cégek több mint negyvenöt százaléka tíz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat. A munkahelyteremtés szempontjából a legjelentősebbek a vízipari szerelvények, csővezetékek beszállítói, valamint az ivóvíz- és szennyvízkezeléssel foglalkozó cégek, de jelentős számú munkavállalót foglalkoztatnak a szivattyúgyártó és -forgalmazó vállalatok is. Ez a három profil a víziparban dolgozók közel ötven százalékát képviseli. A tervezéssel, beruházás előkészítéssel foglalkozó hazai kis- és középvállalkozásokra jellemző, hogy a szakértelmük nemzetközileg is elismert, versenyképes. Az európai uniós sztenderdekkel összhangban lévő magyar mérnöki szolgáltatások egyik fontos versenyelőnye, hogy a nyugatihoz képest a hazai munkaerő költsége alacsony. Ugyanakkor a magyar vízipar innovációs képessége magas, számtalan egyedi megoldással tudunk szolgálni a komplex problémák kapcsán, nem csupán a kivitelezés, hanem az üzemeltetés oldaláról is, ezzel fenntarthatóbbá téve a hazai cégek által kínált módszereket. Továbbá a tőkeerősebb uniós országok vállalkozásai gyakran alkalmaznak alvállalkozóként magyar kis- és középvállalkozásokat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért célul tűzte ki, hogy elősegítse a hazai vízipari szereplők részesedésének növelését nagy volumenű külföldi vízügyi projektekben.
– Miről szól a hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázat?
– Magyarország világszerte kiemelkedő és máig széles körben elismert vízügyi szakértelemmel, ismeretanyaggal, illetve infrastruktúrával rendelkezik. Ezért a pályázat célja, hogy a vízipari cégek kiváló képességeiket nagyobb mértékben kamatoztathassák a külpiacokon, hiszen ezzel a magyar gazdaság javát szolgálják az export növelése és diverzifikációja által. A program keretében infrastrukturális beruházásokat megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok, stratégiai dokumentumok, valamint pilot (kísérleti) projektek költségeinek társfinanszírozására nyílik lehetőség. Ezen területek mellett külföldi vízügyi szakértők, szakemberek magyarországi képzésének, hazai cégek szakkiállításokon, rendezvényeken történő részvételi költségeinek a megtérítésére, vízgazdálkodási tananyagok és könyvek összeállítására, illetve fordítására is igényelhető forrás. A hazai vízipari cégek külpiaci tevékenységének támogatására a Külgazdasági és Külügyminisztérium immár harmadik éve biztosít projektenként legfeljebb tizenötmillió forint értékben vissza nem térítendő támogatást a Vízipari Pályázati Program keretében.
– Miért érdemes pályázni a vállalatoknak?
– A pályázat Magyarországon egyedülálló, hiszen célja a magyar vízipari cégek exportképességének fejlesztése annak érdekében, hogy a magyar vállalatok a nemzetközi referenciák birtokában akár önállóan is nemzetközi beruházások sikeres vállalkozóivá vagy beszállítóivá válhassanak. A felsoroltakon túl a program révén a Külgazdasági és Külügyminisztérium ismeretei is bővülnek a hazánkban elérhető vízipari innovációk tekintetében, így azok külpiaci promóciója is hatékonyabbá válik.
Hazai vállalkozás sikere Albániában
A Controlsoft Automatika Kft. évről évre folyamatosan növekvő, stabil pénzügyi háttérrel rendelkező vállalkozás. Legfontosabb tevékenységei közé tartozik a villamos generálkivitelezés; a komplett irányítástechnikai megoldások kialakítása és a szoftverfejlesztés. A vállalat politikájában jelentős hangsúlyt kap a nemzetközi szerepvállalás, melynek eredményeképpen a világ számos országában, többek között Oroszországban, Kubában, Sri Lankán, Hollandiában, Romániában és Bulgáriában vettek már részt különböző projektekben – mondja Kiss Adrián, aki az egyéb cégek mellett a Controlsoft Automatika Kft-t magában foglaló konzorcium, a Hungarian Water Technology Corporation ügyvezetői igazgatója. A vállalat több éve részvevője az albán és koszovói víziközmű konferenciáknak és szakkiállításoknak, továbbá a tiranai magyar nagykövetséggel együttműködésben folyamatosan dolgozik azon, hogy minél több ivóvíztisztítási és szennyvízkezelési projektbe tudjon bekapcsolódni. A vállalkozás az elmúlt évben Albániában, Shkodra város önkormányzatával együttműködésben, sikeresen valósította meg egy webSCADA alapú folyamatirányítási és automatizálási szisztéma kiépítését a város helyi ivóvízhálózatához tartozó kutak, szivattyúk és víztározók rendszerének automatizálása érdekében. A projekthez a Controlsoft Automatika Kft. elnyerte a Külgazdasági és Külügyminisztérium által biztosított vissza nem térítendő támogatást. (DV)