Gazdaság
Formálódik az euróövezet fejlesztéséről a német–francia javaslatcsomag
Közös költségvetés
Idézték Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter Twitter-bejegyzését, amely szerint a német kollégájával, Olaf Scholzcal szombaton Hamburgban folytatott megbeszélés révén elérhető közelségbe került a végső megállapodás. A két tárcavezető az utóbbi időszakban négyszer egyeztetett felváltva Németországban és Franciaországban – írta a távirati iroda. A zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésekről rendre az szivárgott ki, hogy a tárgyalás nehéz, de halad, és addig nem lesz megállapodás, amíg nincs egyetértés minden részletkérdésben. A szombaton késő estig folytatott utolsó, ötödik tárgyalásról név nélkül nyilatkozó források elmondták, hogy érzékeny ügyekben is nagyot léptek előre, legfőképpen a francia fél által javasolt euróövezeti közös költségvetés témájában. Az ötlet felvetője, Emmanuel Macron elképzelése szerint az euróövezeti tagországok összesített hazai összterméke több százalékának megfelelő nagyságú költségvetést kell összeállítani a zóna gazdasági, pénzügyi egységének erősítésére. Azt is el kell dönteni, hogy az EU 19 tagját összefogó euróövezet költségvetése a 27 tagú közösség közös költségvetésének része legyen-e vagy sem.