Gazdaság

Fontos a vállalatok társadalmi szerepe

Jelentős régiós eltérések mutatkoznak a munkaerőpiacon

A közmunkások alkalmazása csupán átmeneti foglalkoztatási forma, a piaci igényeknek megfelelő szakképzési rendszer átalakításával növelhető a hatékonyság.

A munkavállalók képzése, az alap és digitális készségek fejlesztése a vállalati társadalmi felelősségvállalás – CSR – egyik fontos eleme – mondta tegnap Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a CSR Hungary Summit 2017 című rendezvényen. Hozzátette, a CSR-t fontosnak tartják a foglalkoztatáspolitikában is. A mai magyar foglalkoztatáspolitikai helyzetről a távirati iroda beszámolója szerint közölte: Magyarországon 4,2 százalékos a munkanélküliség, és közel hetvenszázalékos a foglalkoztatottság. Jelentősek azonban a területi különbségek, amelyek kiegyenlítésében nagy szerepe van a kormányzati gazdaságpolitikának, valamint a kormányzat és a gazdasági élet szereplői együttműködésének.

A kormány által bevezetett reformintézkedések közül kiemelte az új munkajogi szabályozási rendszert, az ifjúsági foglalkoztatási programokat, a munkahelyvédelmi akciótervet és az európai uniós források segítségével kidolgozott ifjúsági garanciarendszert. Kifejtette: a kormány hatékonyabbá tette a közfoglalkoztatást, amely csupán átmeneti foglalkoztatási forma. Cseresnyés Péter felhívta a figyelmet a piaci igényeknek megfelelő szakképzési rendszer átalakítására is, amellyel növelhető a foglalkoztatás hatékonysága.

Balogh László, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont elnöke, az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára közölte: a multinacionális vállalatoknak jövedelmük, profitjuk, gazdasági erejük miatt sokszor nagyobb befolyásuk van a globális folyamatokra, mint egy kisebb vagy közepes méretű ország kormányának. Az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelvei közül példaként említette az emberi jogok érvényesülését, a környezetvédelmet, az átláthatóságot, a korrupcióellenességet, valamint a fogyasztói érdeket – mondta a helyettes államtitkár.


Kiemelt program az állástalanok képzése

Nógrád megyében az álláskeresők 52 százaléka alacsony iskolai végzettségű, képzésüket ezért kiemelten kezelik, hogy javuljanak elhelyezkedési esélyeik – tájékoztatta tegnap a távirati irodát a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője. Tamási Ildikó elmondta: szeptember végén 11 032 álláskeresőt tartottak nyilván, közülük 5711-en alacsony végzettségűek. Ezért a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program támogatásával 2018 végére 4097 embert vonnak be a képzésekbe. A hároméves, 2015 végén kezdődött, közfoglalkoztatottakat érintő programban 1709-en már sikeresen vettek részt különböző tanfolyamokon, 910-en pedig első vagy újabb szakképesítést szereztek többek között villanyszerelőként, óvodai dajkaként vagy betanított kőművesként. Ide tartozik, hogy az illetékes kormányhivatal szerint szeptember végén 5,4 százalékos volt a munkanélküliség Zala megyében, ahol a kirendeltségek 6845 álláskeresőt tartottak nyilván.