Gazdaság
Folytatódó béremelkedés
Hétindító. Az első becslések szerint a hazai kiskereskedelmi üzletek forgalma januárban hét és fél százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
Szinte száz százalék, hogy a héten kamatot emel az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed), így nemzetközi szinten várhatóan ez lesz a legfontosabb makrogazdasági esemény. A Fed szerdán minden bizonnyal 0,25 bázisponttal emeli az alapkamatot a jelenlegi 1,25-1,50 százalékos tartományról – közölte lapunkkal Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Mint mondta, az idén egyre inkább az valószínűsíthető, hogy három helyett négy esetben emeli alapkamatát a Fed. Erre tett egyébként utalást két hete bizottsági meghallgatásán Jerome Powell, a Fed új elnöke. Csütörtökön a Bank of Englandnél is kamatdöntő ülés lesz, bár ott szinten maradhat az alapkamat. Németh Dávid szerint ugyanakkor a felfelé mozduló infláció indokolhatná a szigorítást Nagy-Britanniában. Németországban hangulatindexek jelennek meg kedden, amelyek továbbra is kedvezőek lehetnek, hiszen jók a foglalkoztatási és a gazdasági mutatók, és erőteljes az export. Ugyan az acélra és az alumíniumra vonatkozó amerikai védővámok némileg ronthatnak a képen, ez még a mostani mutatókban várhatóan nem jelenik meg – jelentette ki Németh.
Itthon kedden közli az év per év alapú, januári béradatokat a KSH. Németh Dávid úgy látja, a megemelt minimálbér és bérminimum miatt tízszázalékos növekedés várható. Szintén kedden publikálja a KSH a kereskedelmi szálláshelyek januári vendégforgalmának statisztikáit. Szerdán hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2018 február végi helyzetéről. Csütörtökön közli a hivatal a kiskereskedelmi forgalom januári adatának második becslését. Az első becslés szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma januárban 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Pénteken közli a KSH a tavalyi utolsó negyedéves folyó fizetésimérlegadatokat. Itt többlet várható, ami valószínűleg csökken 2017 előző negyedéveihez képest. Németh ezt azzal indokolta, hogy a fogyasztás bővülése és a beruházások növekedése miatt az import dinamikája gyorsabban nőtt az exporténál. Másrészt a vállaltok a növekvő profitjuk egy részét hazautalják, és a bérkiáramlás szintén ront a mérlegen.