Gazdaság
Folytatódik az állam által támogatott megújítási program
A házak fűtési módozatait lehet korszerűsíteni

Újabb, 3,5 milliárd forintos összegű, vissza nem térítendő támogatást biztosít családi házak, illetve társasházi lakások fűtési rendszereinek energetikai korszerűsítésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – jelentette be tegnap Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár. Mint mondta, a kormány számára lényeges, hogy olyan programokkal támogassa a családokat, amelyeknek köszönhetően a háztartások energiafelhasználása érzékelhető mértékben csökken.
A legújabb alprogram célja a lakóépületekben, illetve a társasházi lakásokban található gázkazánok és gázkonvektorok cseréjének támogatása. A fűtőberendezések cseréje mellett a meglévő fűtési rendszer korszerűsítéséhez, a radiátorok cseréjéhez és a kivitelezéshez kapcsolódó járulékos munkálatokhoz – mint például kéményátépítés – igényelhető maximum negyvenszázalékos támogatás mellett legfeljebb hétszázezer forint vissza nem térítendő támogatás. A kiírás szerint valamennyi anyag- és szolgáltatási költség elszámolható, így például radiátorok, hőszabályozók és energiahatékony konvektorok beszerzésére is lehet fordítani a támogatást.
Szabó Zsolt elmondta: a támogatási kérelmeket elektronikus úton nyújthatják be az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek június 6-tól kezdődően a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig. Az államtitkár szerint a 3,5 milliárd forint mintegy hétezer háztartás fűtésének korszerűsítésére lehet elegendő. Hozzátette, hogy a pályázatba a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program lakóépületek energiahatékonyságát támogató, visszatérítendő támogatását is be lehet vonni legfeljebb ötvenszázalékos arányban, tízszázalékos önerő mellett. Bejelentette azt is, hogy az Otthon melege program várhatóan májusban újabb hétszáz-nyolcszáz millió forintos keretösszegű pályázat kiírásával folytatódik, amely a háztartási gépek – hűtő- és fagyasztógépek, valamint mosógépek – cseréjét támogatja majd.