Gazdaság
Folyamatosan zuhan a líra
Hazánk az új gazdasági helyzetben jobban teljesít, mint Törökország
A török líra zuhanása valószínűleg nem lesz hatással a forint árfolyamára. Annak ellenére sem, hogy drámai esése és a forint gyengülésének hátterében egyaránt az Egyesült Államok gazdaságpolitikája áll – mondta lapunknak Hóvári János volt ankarai nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Hozzátette, a magyar gazdaság „páncélos vitézként” tudja állni az új kihívások csapásait. Főleg azért, mert kormányzatunk a devizaalapú hiteleket kivezette a magyar gazdaságból, s előnyünk az is, hogy kivitelünk nagyobb, mint behozatalunk. Ezzel szemben Törökországnak „fapajzsokkal” kell szembeszegülnie az új világgazdasági helyzettel: az országban jelentősek a dolláralapú hitelek, s az ország behozatala – különösen az emelkedő árú energiaforrások területén – sokkal nagyobb, mint a kivitel.
Magyarország az új és kihívásokkal teli világgazdasági helyzetben sokkal jobban teljesít, mint Törökország. A török gazdaságpolitika nehézségei részben a gazdaságirányítás sajátosságaiból adódnak, másrészt az egyesült államokbeli, markánsan érdekelvű gazdaságpolitikából, amely márciustól kamatemeléssel új helyzetet teremtett – magyarázta a volt ankarai nagykövet. A nemzetközi tőke az Egyesült Államok felé fordult és a gazdasági racionalizmus jegyében magára hagyta a felemelkedő piacokat. Ankarának erre kell választ adnia.
A gazdaság kemény feltételei azonban politikai érdekeket sértenek.
Ezért van Ankarában egyelőre a leendő lépéseket illetően határozatlanság: vita és egyeztetés a jegybank és az elnöki hivatal között. A jövőbeni döntés, a kamatemelés mindenképpen érinti az ország politikai hangulatát, a további hezitálás pedig súlyos gazdaságpolitikai következményekkel járhat – vélte.