Gazdaság
Folyamatosan nőnek a hazai bérek
Tovább javult idén a családok anyagi helyzete – 235 900 forint a bruttó fizetés
Nemzetgazdasági szinten a bruttó kereset 235 900, a nettó pedig – családi kedvezmény nélkül – 154 500 forint volt, ami a változatlan adórendszer következtében egyaránt 4,1 százalékos emelkedést jelent éves alapon.
A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közfoglalkoztatás hatása nélkül a vállalkozásoknál átlagosan 251 500, a költségvetési intézményeknél 238 500, míg a nonprofit szervezeteknél 231 400 forint volt a bruttó keresetek átlaga. Mint azt a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte 5,6 százalékkal, míg a közfoglalkoztatás hatása nélkül öt százalékkal növekedtek egy év alatt a reálkeresetek. Elemzők szerint az idén négyszázalékos lehet a bérnövekedés, és ugyanannyi a reálbér-növekedés is, mivel nem várható infláció. A foglalkoztatás növekedése mellett a devizahitelek elszámolása növelheti a háztartások elkölthető jövedelmét, így a fogyasztás növekedésére lehet számítani.