Gazdaság

Fókuszban a pártok gazdálkodása

Kijött a számvevőszék második félévi ellenőrzési terve

A tavalyi zárszámadás ellenőrzésével a költségvetési folyamatok átláthatóságát is biztosítja az Állami Számvevőszék. A hazai pártok gazdálkodásának ellenőrzése kiemelt figyelmet kap.

Benyújtotta az Országgyűlésnek idei második félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A szervezet kiemelten fókuszál majd a folyamatban lévő beruházásokra, a felügyeleti tevékenységet végző intézményekre, a zárszámadásra, valamint az államadósság-mutató alakulása, az államháztartás hiánya és az ország versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségű területekre. Az ÁSZ szerint a közpénzfelhasználás ellenőrizetlen „fehér foltjainak” felszámolását szolgálják a nyilvános könyvtárak, az alapítványok gazdálkodásának, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok intézményeinek ellenőrzései.

Kiemelten figyel a számvevőszék a folyamatban lévő beruházásokra, és azok kockázatait is számba veszi. Folytatja az „ellenőrzők ellenőrzését”, olyan intézményeket vizsgál majd, amelyek maguk is végeznek ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet. Ennek keretében kerül sor a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Államkincstár újabb ellenőrzésére.

Folytatódik a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzése, a második fél évben a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet más a Politika, a Demokratikus Koalíció, az Együtt – Korszakváltók Pártja, a Magyar Liberális Párt, továbbá a Párbeszéd Magyarországért Párt 2015-2016. évi gazdálkodását is ellenőrzik. Ezenfelül az önkormányzatok pénzügyi és vagyongazdálkodását, valamint integritás- és belső kontrollrendszerét is nézi az ÁSZ.

A szervezet szintén folytatja az utóellenőrzéseket, amelyek visszacsatolást adnak mind a döntéshozók, mind az ellenőrzött szervezetek számára, ezáltal hosszájárulnak a szükséges intézkedések tényleges végrehajtásához és a közpénzügyek rendezettségének javulásához.


Befejeződött a Magyar Közlöny kontrollja

Az Állami Számvevőszék az államháztartáson kívül működő közfeladatot ellátó rendszerek ellenőrzésével hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzeket az államháztartáson kívül működő szervezetek is átlátható módon használják fel. Az ÁSZ ezért ütemezetten végzi az állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteket ellenőrzését, amelynek keretében sor került a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ellenőrzésére. Az audit megerősítette, hogy a társaság tulajdonosi joggyakorlói a tevékenységüket szabályszerűen vitték véghez, működésének szabályozottsága megfelelő volt. A pénzügyi, számviteli, adatszolgáltatási feladatokat a törvényi előírásoknak megfelelően látta el, a vagyonával szabályszerűen gazdálkodott. Az állami tulajdonú egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság közszolgáltatási tevékenysége keretében a hivatalos közlönyök és a jogszabályok megjelentetését, ezek nyomdai, kiadási és terjesztői feladataival kapcsolatos tevékenységek ellátását, továbbá a Nemzeti Jogszabálytár működtetését végzi.