Gazdaság

Fidesz-bírálat a Jobbiknak devizaügyben

Kétszínűnek tartja a Jobbik politikáját a devizahitelezés kérdéskörében a Fidesz.

A frakció ezt vasárnap közölte a távirati irodával arra reagálva, hogy Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese bátrabb beavatkozást sürgetett az autóhitelesek esetében, egyben elégtelennek minősítette a kormányzati elképzeléseket. Miközben a Jobbik azt a látszatot próbálja kelteni, hogy érdekli őket a devizahitelesek problémája, a döntő pillanatban a baloldalhoz hasonlóan a bankok oldalára állt a családok helyett – írták, arra utalva, hogy a Jobbik „nem szavazta meg a bankok elszámolását és nemmel szavaztak a forintosításra”. Így ha rajtuk múlik, családok ezrei kerültek volna mára lehetetlen helyzetbe, nem csökkentek volna a törlesztőrészletek, a devizahitelesek nem kaphatnák vissza a tőlük tisztességtelenül elvett pénzeket.

A Fidesz kiemelte: a kormány véget vetett a devizahitelek korszakának, és a bankok elszámoltatásával több mint ezermilliárd forintot kap vissza 1,3 millió család. A kormány hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról.