Gazdaság

Fel kell mérni a hitelfelvételt

Tudatosabbak lettek, a kiszámíthatóságot és a biztonságot helyezik előtérbe a kölcsönt igénylők

Az idén egy új és kedvező folyamat erősödése látszik: a magyar lakáshitelesek jobban törekednek a biztonságra.

A lakáshitelek iránti kereslet fokozódása általában az átlagkamat tempós csökkenésével párhuzamosan szokott végbemenni, ám az idén némiképp más lett a forgatókönyv a magyar piacon. Bár az újonnan felvett lakáshitelek átlagos kamata az utóbbi években jelentősen csökkent, az idei első fél évben csak minimálisan, a jegybanki adatok szerint 0,1 százalékponttal mérséklődött. A kamatcsökkenés ellenére az új lakáshiteleknél pedig pont az idén indult meg az emelkedés. Ezt mutatja az is, hogy a bankok ajánlatait összehasonlító BankRáció.hu-nál az év első kilenc hónapjában – éves összevetésben – a lakáshitelek iránt érdeklődők száma 64 százalékkal, a lakáshitelt felvevők száma pedig 87 százalékkal nőtt. A szakértők szerint az idén egy új és kedvező folyamat erősödése látszik: a magyar lakáshitelesek jobban törekednek a biztonságra. Egyre többen érdeklődnek ugyanis a legalább 1–15 évig fix havi törlesztésű hitelek iránt. A portálnál az év eleje óta 54 százalékkal nőtt az ilyen konstrukciók iránti kereslet. Ezzel párhuzamosan a változó – 3–12 hónapra rögzített – kamatozású lakáshiteleket kevesebben keresték.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikája szerint 2016 második negyedévében az új lakáshiteleknek már több mint a fele, 56 százaléka legalább egy évre fixált törlesztőrészletű hitel volt. A folyamat a szakértők szerint nem meglepő, egyúttal azt mutatja, hogy tudatosabbak és a kiszámíthatóságot helyezik előtérbe a hitelfelvevők. Az új lakáshitelek kamata Magyarországon régiós szinten még mindig magasnak mondható, ami gátolhatja a nagyobb piaci bővülést. A hitelfelvevőknek érdemes a piaci kínálatot alaposan átnézniük, mert a legjobb hitel kiválasztásával akár milliókat is megspórolhatnak.

A legolcsóbb és legkedvezőtlenebb lakáshitelek között komoly eltérések vannak: a teljes hiteldíjmutatóban egy-két százalékpont lehet a differencia egy átlaghitel esetében, így a teljes visszafizetendő összeget nézve egy-két millió forintra rúghat a különbség. A lakáshitelpiaci növekedés várhatóan folytatódik a következő hónapokban is, ám a portál szakértői nem tartanak attól, hogy hitellufi alakulna ki, azaz túlságosan eladósodna a lakosság. Például az adósságfék miatt, egy-egy háztartás a jövedelmének feléig vállalhat hiteltörlesztést. Tehát mindenki mérje fel anyagi helyzetét, ha pedig hosszú távra megvan a fedezete a havi törlesztésnek, akkor is érdemes a jövedelemhez mérten 30-40 százalékig eladósodni, így a hitelteher kezelhető mértékű lesz. A nettó reálbérek emelkedése mellett a lakáshitelpiaci növekedést támogathatja a jövőben az is, hogy a válság éveiben rengetegen elhalasztották a hitelfelvételt, emellett az ingatlanpiacon az új lakásépítések is elmaradtak, most pedig mindkét területen a lakosság kezdi bepótolni a lemaradást.


Koncepció a pénzügyi tudatosságért

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig – közölte Hornung Ágnes, az NGM államtitkára. Felidézte, a novembertől életbe lépett rendelkezés szerint egyszerűbb bankszámlát váltani, az intézkedési csomag növeli a versenyt a bankok között, a váltás alig tizenkét munkanapon belül lezajlik. Az intézkedési csomag alapja egy uniós rendelkezés, amelynek első eleme az alapszámla bevezetése volt. Az ügyfelek az új számlavezető banknak adott egyszerű meghatalmazással elindíthatják a számlaváltást, további teendőjük nincs.