Gazdaság
Fejlettebb technológiával nő a hozzáadott érték
Szijjártó Péter: Azzal, hogy a világpiac meghatározó cégei Magyarországon fektetnek be, segítenek itthon tartani a jól képzett, tehetséges, kreatív fiatalokat

Szijjártó Péter: Fontos, hogy meggyőzzük a piac legnagyobb szereplőit (Fotó: Ficsor Márton)
A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, amelyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó – mondta tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházának átadásán kiemelte: egy ország sikerének kulcsa, hogy milyen gyorsan sikerül átállni az új digitális ipari korszakra. Hozzátette, az országok számára pedig létkérdés, hogy meg tudják győzni az új digitális ipari korszak legnagyobb szereplőit, náluk érdemes befektetni, fejleszteni.
Az EPAM az elmúlt négy évben szerepelt a Forbes magazin huszonöt leggyorsabban növekedő információtechnológiai (IT) vállalatot összegyűjtő listáján, globális összevetésben az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő cég. Az új fejlesztőközpont megnyitása az EPAM és a kormány között 2016 augusztusában megkötött stratégiai megállapodás egyik eredménye – közölte a miniszter. Azzal, hogy a világpiac meghatározó cégei Magyarországon fektetnek be, segítenek itthon tartani a jól képzett, tehetséges, kreatív fiatalokat.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az EPAM által létrehozott munkahelyek, amellett, hogy a legmagasabb elérhető technológiai színvonalat képviselik, fizetésben is versenyképesek. A miniszter megjegyezte, hogy az Egyesült Államok a második legnagyobb beruházó hazánkban. Vinkó Bence, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az EPAM tíz éve működik Magyarországon, ma több mint ezerötszáz szoftverfejlesztőt foglalkoztat Szeged mellett Budapesten és Debrecenben. A szoftverfejlesztő cég 2008-ban húsz alkalmazottal kétszáz négyzetméteren nyitott irodát Szegeden, ahol az egyetemnek köszönhetően remekül képzett informatikai szakembereket találni – közölte a szakember. Az EPAM kiemelt célja magyarországi beruházásainak növelése és az, hogy évről évre megtöbbszörözze az innen nyújtott szolgáltatások értékét – hangsúlyozta Vinkó Bence.