Gazdaság

Erőteljes volt februárban a kivitelünk

Februárban az ország kiviteli többlete 978 millió euró (304 milliárd forint) volt, ami 111 millióval haladta meg az egy évvel ezelőttit – adta hírül tegnap második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A kivitel 7,771 milliárd, a behozatal 6,793 milliárd eurót tett ki, az export euróban számolt értéke nyolc, az importé 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az év második hónapjában a forgalom jelentősen fellendült a januárihoz képest, amikor az export 0,9, az import 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és az aktívum 530 millió euró volt.

A gépek és szállítóeszközök kivitele éves összehasonlításban kilenc százalékkal nőtt, a feldolgozott termékek exportja hasonlóképpen 8,8 százalékkal, az élelmiszerexport három százalékkal haladta meg a tavaly februárit. Mint azt a távirati iroda közölte, a gépek, szállítóeszközök behozatala 13,2 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban, a feldolgozott termékek importjának növekedése pedig 8,3 százalékot tett ki.

A nyersanyagok behozatala 5,8 százalékkal haladta meg a tavaly februárit, az élelmiszerek behozatalának dinamikája 2,2 százalékos volt. Az energiahordozók importja euróban számolva 30,6 százalékkal maradt el a tavaly februáritól. Az év első két hónapjában az 1,508 milliárd euró exporttöbblet 63 millióval kevesebb lett a tavaly január–februárinál.