Gazdaság

Erősödő magyar gazdaság, emelkedő bérek

Jelentősen, harminc százalékkal növekszik azon munkavállalók fizetése, akik például a közszolgáltató postánál, a vasútnál vagy az autóbuszos cégeknél dolgoznak

Egyre jobban teljesít a magyar gazdaság, és ez lehetőséget ad arra, hogy három év alatt harminc százalékkal emelkedjenek a fizetések az állami vállalatoknál. Az állam támogatást nyújt azoknak a cégeknek, ahol ezt nem sikerül kigazdálkodni.

Fónagy János 20180210
Fónagy János: Anyagilag is meg kell becsülni az állami cégek munkavállalóit (Fotó: Ficsor Márton)

Januártól átlagosan 10-12 százalékkal emelkedett a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó állami vállalatoknál a munkavállalók fizetése. Ezzel együtt három év alatt – tavaly, idén és jövőre – összességében harminc százalékkal emelkedik a dolgozók bére – közölte tegnap Fónagy János, a minisztérium parlamenti államtitkára. Mint hozzátette, idén áprilisig összességében 107 ezer 388 munkavállaló jut emelt bérhez 251 vállalatnál. A megemelt béreket az állami vállalatoknál dolgozók először február-március-áprilisban kapják meg, az emelés minden esetben január 1-jétől hatályos. Erre az ad lehetőséget, hogy a magyar gazdaság erősödik, és saját erőből emelkedhet a munkavállalók bére. Azoknál az állami vállalatoknál, ahol a szociális hozzájárulási adó csökkentése sem tette lehetővé a béremelést, az állam támogatásban részesíti a cégeket. Erre a célra összességében 110 mi­lliárd forintot ad három év alatt az állam. Hozzátette: tavaly 79 NFM-cég jut ilyen címen állami támogatáshoz, az idén 71 vállalat.

Jelentős béremelésben részesülnek azok a munkavállalók, akik közszolgáltató jellegű vállalatnál, így a Magyar Postánál, a MÁV-nál vagy az autóbuszos, vagy vízközmű-cégeknél dolgoznak. Fónagy elmondta, hogy amíg a postánál 2010-ben egy kézbesítő átlagjövedelme 129 ezer forint volt, az idén ez 226 ezerre emelkedett. A Volán vállalatoknál az autóbuszsofőrök átlagos fizetése 2010-ben 176 ezer forintot tett ki, az idénre bruttó 310 ezerre emelkedett. A MÁV-nál 223 ezerről 340 ezer forintra nőttek az átlagos fizetések, ebben nagy szerepe van annak, hogy 2700 mozdonyvezető dolgozik a társaságnál, és az ő jövedelmük kiemelkedő a közszolgáltató cégek körében is. Fónagy hangsúlyozta: a béremelések kiemelt célja, hogy javítsák az állami vállalatoknál a munkaerő versenyképességét, meggátolják az elvándorlást, és kifejezzék a munkavállalók anyagi megbecsülését. Mint azt az államtitkár közölte, az eddigi visszajelzések azt igazolják, hogy a béremeléssel sikerült megállítani az elvándorlást az állami vállalatoknál.