Gazdaság

Erősödik az illegális dohánypiac

Az adóhatósággal közösen indítottak kampányt a feketekereskedelem ellen

Az illegális dohánykereskedelem visszaszorítása érdekében kezdtek tudatosító kampányba iparági szereplők közösen a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). Az adóhatóság tavaly négymilliárd forint értékben foglalt le illegális dohányterméket.

Mivel tavaly óta folyamatosan emelkedik a cigarettacsempészet aránya hazánkban, a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ), a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. a NAV-val közösen indított kampányt a feketekereskedelem visszaszorítása érdekében. Korábban erre hazánkban még nem volt példa. A cél, felhívni a figyelmet a káros következményekre, mivel nemcsak az állam esik el jelentős adóbevételtől, de hatással lehet a dohányszektorban foglalkoztatottak számára, a vásárlók pedig könnyen juthatnak ellenőrizetlen körülmények között előállított dohánytermékekhez. A GfK felmérése szerint az illegális cigarettaforgalom aránya 2012-ben még 5,8 százalékos volt, idén pedig már 12,1 százalékos az arány. Az adóhivatal szeptember végéig csaknem négymilliárd forint értékben foglalt le cigarettát és egyéb dohányterméket, ami jelentős kiesés az államkasszának. Másrészt viszont az illegális dohánypiac élénkülésének közvetlen kiváltó oka, hogy az elmúlt másfél évben itthon, európai uniós szinten is egyedülálló módon, 15 százalékkal drágultak a dohánytermékek.

Dörnyei Otília, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója tegnap elmondta, hogy a leginkább Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jellemző az illegális kereskedelem és forgalmazás. Itt néhány településen a hatvan százalékot is meghaladhatja az illegális forgalom. Bár a nyugati országrészben ennél jóval kisebb az arány, a csempésztermékekkel foglalkozó hálózatok az ország többi területén is egyre aktívabbak. Dezső Lóránt, a DBMSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigieken túl még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az illegális termékek visszaszorítása érdekében. A tegnapi tájékoztatón elhangzott az is, hogy a szakma nehezményezi a tervezett dohányipari különadót – ami az egészségügyet illetné –, a várható áremelés miatt ugyanis még inkább terjed az illegális kereskedelem, ami a foglalkoztatásra is hatással lesz.


A fogyasztók tudatosságában is bíznak

5 perces interjú: Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakfőigazgatója

– Mit vár a kampánytól a NAV?

– Tudatosságot remélünk a fogyasztóktól, szeretnénk, ha megértenék, hogy az egészség védelmén túl az adóérdek is lényeges: mindez azt kívánja, hogy mindenki fizesse az adót, és ne támogassunk olyanokat az adóforintokból, akik illegálisan forgalmazzák a termékeket.

– Mi serkenti leginkább az illegális kereskedelmet Magyarországon?

– Az árrés. Amíg a határ túloldalán alig több, mint száz forintba kerül egy doboz cigaretta, itthon ennek általában a tízszerese.

– Milyen bírsággal sújtható a kereskedő és a fogyasztó?

– A bírság általában az áru értékének öt-tízszerese. Mindenkit sújthat, akár adta, akár vette, utóbbi esetben egy doboz illegális cigaretta vétele húszezer forint bírságot jelenthet.

– Milyen eredményeket ért el a NAV idén az illegális kereskedelem csökkentésében?

– A lefoglalt mennyiséggel dicsekedhetünk, de sokkal nagyobb értéknek tartom a kiszorító hatást. Egyre kevesebb olyan termék található ugyanis az unióban, ami Magyarországon keresztül kerül be.

– Éves szinten mekkora bevétele származik az államnak a jövedéki adóból?

– Körülbelül négyszázmilliárd forint.

– Honnan származik a legtöbb illegális cigaretta?

– Elsősorban Fehéroroszországból és Ukrajnából, legalábbis a statisztikák ezt mutatják.