Gazdaság

Erősíti a gazdaságot a közlekedésfejlesztés

Az európai törzshálózathoz tartozó közutak és vasutak újulhatnak meg

Közúti, vasúti, vízi és városi közlekedésfejlesztési beruházásokra összességében 1104 milliárd forintra pályázhatnak állami cégek és önkormányzatok.

vasút 20151205
Számos jelentős vasúti fejlesztés valósul meg hazánkban (Fotó: Hegedüs Róbert)

Egyidejűleg négy pályázati felhívást tett közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amelyek révén európai uniós társfinanszírozású közlekedési beruházásokat lehet megvalósítani 2020-ig. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében összességében 1104 mil­liárd forintra nyújthat be pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a két állami vasúttársaság, és az illetékes önkormányzatok – közölte tegnap a szaktárca. A jelenlegi uniós időszakban ennél nagyobb összegű közlekedésfejlesztési forrás egyidejű megnyitása nem várható, hiszen ez az 1200 milliárd forint költségvetésű IKOP mintegy 92 százaléka. Mint azt a minisztérium vezetése közölte, ezek a magas hozzáadott értékű termelésre és a foglalkoztatottság bővítésére épülő beruházások a gazdasági növekedést szolgálják.

Az első csoportba az európai törzshálózatba (TEN-T) tartozó új utak építése és a meglevő kapacitások bővítése tartozik. Itt 315 milliárd forintra lehet pályázni. Ebben a programban autópálya-építés is lesz, például az M2-es bővítése Vácig, illetve továbbépítése a határig, de a legtöbb pénzt útfelújításra, négysávos szakaszok építésére lehet elkölteni. A nemzetközi vasúti és vízi elérhetőség javítására 459 milliárd forintot lehet elkölteni az IKOP-on belül. Ebbe a körbe tartozik például a dél-balatoni vasútvonal korszerűsítése vagy a Püskökladány–Debrecen szakasz átépítése. A további két felhívásban a Közép-Magyarország régióban kétszáztizenegymilliárd forint, a kevésbé fejlett régiókban száztizenkilencmilliárd forint fordítható a fenntartható városi közlekedés fejlesztésére és az elővárosi vasúti elérhetőség javítására. Tájékoztattak arról is, hogy ebben a körben városi-elővárosi kötött pályás és környezetbarát közúti személyszállítás megújítása és közlekedési központok kialakítása támogatható. Ide tartozik például a MÁV ötven új háromszáz személyes motorvonatának a beszerzése, valamint Hódmezővásárhely és Szeged közötti villamos megépítése. A kormány ezek mellett ezermilliárd forintot szán költségvetési forrásból közúti és vasúti beruházásokra, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz nemzeti borítékban pedig négyszázmilliárd forintra pályázhat az ország.


Új elnök került az Audi élére

A Volkswagen (VW) konszern új vezérigazgatója, Matthias Müller lett az Audi új elnöke. Müller, aki szeptember végén, a dízelmotorok emissziós értékét manipuláló szoftverek miatt kipattant botrány közepén került a tizenkét márkát tömörítő autóipari csoport élére, „visszatér az Audi AG felügyelő tanácsába, és azonnali hatállyal átveszi annak elnöki posztját” – közölte tegnap a VW felső kategóriás autókat gyártó leányvállalata. Az Audi közleménye alapján az MTI közölte, „közös megegyezéssel” távozott a cég fejlesztési igazgatója, Ulrich Hackenberg is, akit Stefan Knirsch vált a poszton.