Gazdaság
Eredeti jegyeit viseli magán a megújult pécsi állomásépület
Kulturált utascsarnokok, modern pénztárak

A MÁV egykori legendás főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1900-ban készült állomásépület komplex felújításakor a műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe vették. Az utazóközönség kulturált csarnokokat, modern jegypénztárakat vehet igénybe, emellett az ott dolgozók munkakörülményei is érdemben javultak, az épület posta szárnyában pedig kormányablak is létesült, amely hamarosan megkezdi működését. Kiemelt feladat volt a kerámiaelemek pótlása, a főcímereket és az Indóház tér felőli oldalon elhelyezett korlátlábakat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el – adta hírül a vasúttársaság.
Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő a megnyitón azt hangsúlyozta: a vasútállomás épülete a város kapuja, ahol a vasúton érkezők az első benyomásaikat szerzik. Hiába újult meg a város, szépek a szállodái, kedvesek a lakói, ha az a hely, ahova valaki megérkezik, nem azt a színvonalat képviseli, amit a város egésze – közölte a távirati iroda tájékoztatása szerint a politikus. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: a cég fontos feladatának, sőt, kötelességének tartotta, hogy megújítsa az építésekor a modernizációt, a fejlődést jelképező, az elmúlt évekre azonban elavulttá váló vasútállomás épületét.
A MÁV mintegy tízmilliárd forintból tíz állomást épít át, tizenhét helyen pedig kormányablak létesül.