Gazdaság
Érdemben nem változik az olaj világpiaci ára
Hétindító. Kitolhatja eszközvásárlási programját az Európai Központi Bank, kamatcsökkentés nem lesz

A héten csütörtökön tartja újabb kamatdöntő ülését az EKB, ugyanakkor nem lehet változásra számítani: az alapkamat 0,4 százalékon marad. Mint azt Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője lapunknak elmondta, előfordulhat, hogy ismét meghosszabbítják fél évvel az eszközvásárlási program időhorizontját (2017. szeptember végéig), illetve Mario Draghi elnök minden bizonnyal hangsúlyozza majd a mennyiségi lazítási program hatékonyságát. Érdemi piaci reakciók nem várhatók. Mivel a legutóbbi adatok szerint az eurózóna növekedése lassul az idén, előbb-utóbb erősödhet a nyomás az EKB-n. Ugyanakkor ez ellen hat majd, hogy a kínai gazdaságból érkező adatok arra utalnak, az eurózóna legfontosabb külkereskedelmi partnere élénkülhet 2016 középső szakaszában. Összességében 2016 nyara előtt nem lehet újabb intézkedésre számítani, kérdés, hogy akkor szükség lesz-e még rá.
Tegnap Dohában tartottak rendkívüli közgyűlést a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) tartozó országok, a találkozón viszont nem született megegyezés, hogy a januári szinten fagyasszák be a termelést. A Reuters értesülései szerint az OPEC-hez tartozó országok közölték a szervezeten kívüli tárgyalópartnereikkel, köztük Oroszországgal, hogy előbb a szervezeten belül kell dűlőre jutniuk a termelés korlátozásáról, lehetőleg júniusig, a szokásos félévenkénti bécsi miniszteri tanácskozásukig, és majd ezután tudnak más olajkitermelő országokat felkérni arra, hogy csatlakozzanak az egyezséghez. A megegyezés lehetőségét növelte, hogy a résztvevők közül Oroszország, Szaúd-Arábia, Venezue- la és Katar már megállapodott a kérdésben. A döntést leginkább Irán ellenezte, amely többéves embargó után az idén lépett újra az exportpiacra, és mindent megtesz piaci részesedésének maximalizálása érdekében. Az OTP elemzői szerint ha létrejött volna a megállapodás, az sem változtatna az elkövetkező hónapokban érdemben a kínálat alakulásán az újonnan piacra lépő Irán exportja miatt.
Nálunk kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot ezen a héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása. A Központi Statisztikai Hivatal szerdán teszi közzé a keresetek január–februári alakulásáról szóló statisztikát. Az idén újra erős, öt százalékot meghaladó nettó bérnövekedésre számítanak a távirati iroda által megkérdezett elemzők, akik szerint a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.
Csütörtökön közli a Nemzetgazdasági Minisztérium a részletes adatokat az államháztartás központi alrendszerének 2016. március végi helyzetéről. Az április 7-én kiadott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének első negyedévi hiánya 125,8 milliárd forint volt, a márciusi deficit 140,8 milliárd forintot tett ki. Az államháztartás központi alrendszerének márciusi hiánya 140,8 milliárd forint volt, amely lényegesen alacsonyabb az előző év márciusi, 226 milliárd forintos deficitnél. Az NGM szerint a két év március végi egyenlegének eltérő alakulásában az idei év magasabb adóbevételei, valamint a központi költségvetés lényegesen alacsonyabb kiadásai játszottak szerepet.