Gazdaság
Épülnek az új gyorsforgalmi utak
A kétszer két sávos főpályák mellett csomópontok és hidak létesülnek, az állam jelentős összeggel járul hozzá a sztrádákhoz

Javában zajlanak a munkálatok a kelet-magyarországi autóút-építkezéseken, aminek már jövőre lesz eredménye, hiszen addigra elkészül az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő kétszer két sávos gyorsforgalmi útja, amely egyben a Berettyóújfalu felé épülő út első 11 kilométeres szakasza lesz. Mint arról a Nemzeti Autópálya (NIF) Zrt. lapunkat tájékoztatta, mindkét szakaszon az ütemterv szerint haladnak a kivitelezők: az első szakaszt 2018 elején vehetik birtokukba az autósok, a második húsz kilométer hosszú részt, amely a 481. számú főút és a román határhoz közeli Berettyóújfalu között épül, 2019 végén adja át a beruházó. Az út hazai költségvetési forrás és európai uniós támogatás igénybevételével készül, összességében 69 milliárd forintért. A részleteket említve a NIF illetékese közölte, hogy ezen a héten kezdődik a 4. számú főút feletti hídnál a tartógerendák beemelése és a főpályán a pályaszerkezeti réteg építése is. A második szakaszon folyamatos az anyagbeszállítás és a töltések alapozása, megkezdődtek a hídépítései munkák is.
Zajlik az év elejétől az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése. A 62 kilométer hosszú, szintén kétszer két sávos szakasz a Kecskemét–Békéscsaba gyorsforgalmi út első üteme. Ez az út 2019 harmadik negyedévére készül el, és hazai pénzből épül. A beruházás összköltsége 145,4 milliárd forint. A tavaszi hónapokban a szállítóutak megerősítése történik, és folytatódnak a régészeti munkálatok, a humuszleszedés, a töltésépítés és a próbamunkák után elkezdődik a hidak cölöpözése is. Ezen a szakaszon négy különszintű csomópont, 49 híd, négy vadátjáró és öt ökológiai átjáró épül. A meglévő Körös-hidak építészeti hagyományait megőrizve egy 450 méter hosszú acél ívhíd vezeti majd át az utat a folyón.
A főváros környékén két autóút-építés is zajlik, az M2 Budapest–Vác, illetve az M4 Üllő-Cegléd szakaszának az építése. Az M2 esetében – amelynek húsz kilométeres szakaszából jelenleg tizenhárom kétszer egy sávos, ez épül át autóúttá, és a meglevő út is új burkolatot kap – a tenderen győztes konzorcium jelenleg a kiviteli terveket készíti, továbbá az ideiglenes forgalomelterelési terveket egyezteti az érintett települések vezetőivel. A munkaterület átadása a múlt hónapban történt meg, a régészetileg érdekes területeken elkezdődött a humuszréteg eltávolítása. Mint azt a NIF közölte, a hónap végéig tart az ingatlanok állapotfelmérése, akkor kezdődhetnek meg az anyagbeszállítási és a további kivitelezési munkálatok. Az új út 2019 őszére lesz kész, a beruházás nettó értéke 32,9 milliárd forint, az unió mellett a költségvetés adja az építéshez szükséges összeget. Ezen a szakaszon Sződligetnél új csomópont létesül, továbbá átépülnek a főpálya aluljárói, lesz zajvédőfal-építés és erdőtelepítés is.
Valamennyi gyorsforgalmi úton óránként 110 kilométer lesz a megengedett sebesség, így az M4-esen is. A 44 kilométeres út építése a múlt héten kezdődött el, a 72 milliárd forint értékű, hazai pénzből megvalósuló beruházás a tervek szerint 2019 őszéig tart. Itt harminc kilométeren épül új nyomvonal, a többin a meglevő szakasz épül át kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá.