Gazdaság

Épülnek az autópályák a határok irányába is

Ha elkészül az M4-es, az M30-as és az M35-ös, a Lengyelország, Szlovákia és hazánk keleti régióit összekötő Via Carpatia útvonal hazai szakaszai hiánytalanok lesznek

Az elmúlt húsz évben hat olyan új határátkelő létesült az országban, ahová autópálya vezet. Ezeknek az átkelőknek a száma a jelenlegi beruházások ütemezése szerint 2022-ig megduplázódhat.

határ 20170826
Öt év múlva kétszer ennyi határátkelőhöz lehet majd autópályán eljutni  (Fotó: MH)

Új lendületet kap a hazai közúthálózat fejlesztése, a beruházások részét képezi az országhatárokig vezető gyorsforgalmi útszakaszok kiépítése is. A közelmúltban a kormány kilencszáz kilométernyi gyorsforgalmi szakasz megépítéséről döntött, ezekkel együtt a közúthálózatra 2022-ig 2500 milliárd forintot költ az ország. Mint azt lapunk érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte, az elmúlt húsz évben hat gyorsforgalmi határátlépési pont létesült, ezek száma 2022-ig megduplázódhat. Magyarországon elsőként 1996-ban az M1-es autópálya épült ki az országhatárig, Hegyeshalomban létesülhetett új átkelő. Jelenleg Ausztria mellett további öt országhatáron – Szlovákia (M15), Románia (M43), Szerbia (M5), Horvátország (M7) és Szlovénia (M70) – rendelkezünk olyan határmetszésponttal, ahová már autópálya vezet.

Gyorsforgalmi utak ugyanakkor jelenleg is épülnek az országhatárig. Mint azt a szakminisztérium közölte, az M4-es Berettyóújfalutól Nagykerekiig épülő mintegy harminc kilométeres szakasza 2020 elejére készül el. A 98 milliárd forintos beruházás révén 23 híddal, három külön szintű csomóponttal, mérnökségi teleppel, autópálya-rendőrséggel és tengelysúlymérő állomással épül új autópálya. Az M35 párhuzamosan zajló meghosszabbításával magyar oldalon létrejön a Debrecen–Nagyvárad gyorsforgalmi összeköttetés. Erdélyből így az M4–M35–M3 útvonalon minden korábbinál gyorsabban megközelíthetővé válik Budapest és Nyugat-Európa. Pláne akkor, ha végre elkészül az észak-erdélyi autópálya Bors és Aranyosgyéres közötti szakasza, amelynek megépítésére a napokban három tendert is meghirdetett a román közlekedési minisztérium.

Kassa irányába az M30-as Tornyosnémeti és országhatár közötti szakasz az év végére készül el, innen Miskolcig pedig jövőre kezdődik a kétszer kétsávos út építése. A beruházásokkal az egymilliós lélekszámú Miskolc–Kassa eurórégió közlekedési helyzete javul jelentősen. Ha megépül az M4-es, az M30-as és az M35-ös, a Lengyelország, Szlovákia és Magyarország keleti régióit egymással és a tengeri kikötőkkel összekötő Via Carpatia útvonal hazai gyorsforgalmi szakaszai hiánytalanul rendelkezésre állnak – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak a minisztérium.

Ausztria irányába az M8 és M85 határ menti szakasza épül meg. Horvátország felé egy kicsit bonyolult a helyzet, ugyanis az M6 Bóly–országhatár közötti szakaszának megépítését az Európai Unió is támogatja, de még nincs környezetvédelmi engedély. A magyar fél már 2015 novemberében benyújtotta környezetvédelmi tanulmányát engedélyezésre, viszont a határon átnyúló környezeti hatások vizsgálatáról szóló espoo-i egyezmény alapján felkért horvát fél nem nyilatkozott. Ezért a környezetvédelmi engedély kiadásának becsült dátumát már több esetben át kellett ütemezni. A beruházás tervezett költsége nettó hatvanmilliárd forint, a kivitelezés a tervezett ütemezés szerint 2020 második felében fejeződhet be.

Az M3 gyorsforgalmi út Vásárosnamény–Beregdaróc (országhatár) közötti szakaszának előkészítési munkálatai jelenleg zajlanak a szükséges engedélyek és területek megszerzésével, régészeti feltárásokkal, illetve a kivitelezési közbeszerzési dokumentáció elkészítésével. A jelenlegi elképzelések szerint a 2x1 sávos, autópályává fejleszthető út építése 2021 elején kezdődhet. A kivitelezés várható átfutási ideje az új Tisza-híd megvalósítása miatt harminc hónap. Az M2 gyorsforgalmi út Budapest és Vác között már épül, a kivitelezés tervezett költsége nettó 39,3 milliárd forint, a forgalomba helyezés 2019 nyarán várható. A mintegy ötven kilométeres Vác–Hont (országhatár) szakasz esetében az előkészítés folyik. Itt a problémák leginkább anyagi természetűek lehetnek, ugyanis a nehéz domborzati viszonyok miatt ennek az útnak a megépítése információink szerint legkevesebb 450 milliárd forintba kerülne. Az M15 és M70 négysávúsítása még az idén megkezdődik, az M1–Rajka országhatárszakasz nettó 21 milliárd forintból 2019 végéig, a Letenye–Tornyiszentmiklós szakasz szintén 2019 negyedik negyedévében megépül.


Feltételes kivitelezői szerződés

Idén októberben kezdődhet és 2019 negyedik negyedévében fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése – közölte tegnap a távirati irodával a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A 21,3 kilométer hosszú gyorsforgalmi úton két szakaszból 10,1 kilométeren szükséges a kétszer egysávos szakasz kétszer kétsávossá bővítése. A közbeszerzés nyertese a közös ajánlatot tevő Colas Út Zrt. és az EuroAszfalt, a kivitelezés értéke nettó 16,7 milliárd forint. A kivitelezői szerződés azonban feltételes mindaddig, amíg a beruházás forrását biztosító kormányhatározat meg nem jelenik. Szintén tegnapi hír, hogy elkezdődött az M1-es autópálya és a 83. számú főút csomópontjának átépítése, amely Győr leginkább balesetveszélyes része.