Gazdaság

Engedély nélkül a Zöld Híd

A cég állítása szerint nem tud megegyezni az NHKV-vel, míg utóbbi azt az álláspontot képviseli, hogy több pénzt adtak a feladatra, mint ami a lakosságtól befolyt

Mivel a Zöld Híd tevékenysége nem felel meg az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglalt céloknak, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő visszavonta a cég engedélyét.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) 2018. október 31-i hatállyal visszavonta a Zöld Híd B.I.G.G. Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. megfelelőségi véleményét. Emellett azt is megállapította, hogy a cég tevékenysége nem felel meg az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben foglalt célok elérésére, követelmények teljesítésére vonatkozó irányelveknek – derült ki a NHKV közleményéből. A vagyonkezelő társaság azt kéri az önkormányzatoktól, hogy bontsanak szerződést a Zöld Híddal, és szerződjenek olyan szemétszállító szolgáltatóval, amelynek adott megfelelőségi véleményt a kukaholding. A megfelelőségi vélemény törlése az NHKV oldalán is látható. Az érintett cég állítása szerint nem tud megegyezni a NHKV-vel, míg a vagyonkezelő azt az álláspontot képviseli, hogy több pénzt adtak a feladatra, mint ami a lakosságtól befolyt.

A Fidesz a múlt héten arra szólította fel a Zöld Híd ügyvezetőjét, Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget a hulladékügyben előállított helyzetért – közölte Vécsey László országgyűlési képviselő. Az LMP-s gödöllői polgármester „politikai játszmába kezdett”, de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartja a rezsicsökkentést is – mondta szintén a múlt héten Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatok ellátásához az idén szükséges kiadások fedezetére 26,4 milliárd forint támogatást biztosít. A katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére.