Gazdaság

Emeletes motorvonatok a főváros környékén

Visszatér a büfészolgáltatás, az új InterCityken a kerekesszékesek számára is lesz hely

Az elővárosi és a távolsági InterCity- (IC) forgalomban lesz minőségi javulás a következő évben, új járművek forgalomba helyezésével. Az elővárosi vonalakra emeletes vonatok érkeznek, az új IC-k pedig a jelenleginél kevesebb helyen állnak meg.

Jelentős változást ígér 2019-re a MÁV-Start a Budapest–Vác és a Budapest–Cegléd–Szolnok elővárosi vonalon, ugyanis akkor helyezi forgalomba új, nagy kapacitású emeletes motorvonatait. A Start tizenegy emeletes, összesen hatszáz ülő utas befogadására alkalmas járművet rendelt a svájci Stadlertől, a szerződés értéke 60,5 milliárd forint. Összességében negyven motorvonatot szállíthat a Stadler a vasúttársaságnak, ez annak a függvénye, hogy mennyi európai uniós pénzt lehet erre a célra fordítani, mivel a beszerzés közösségi támogatással történik. Az első járművek e két vonalon állnak forgalomba, ugyanis a reggeli és a délutáni csúcsidőkben elsősorban itt van szükség a legnagyobb befogadóképességű vonatokra. További beszerzés esetén az újabb járművek a hasonló forgalmat lebonyolító Budapest–Nagykáta–Szolnok vonalra kerülnek. A harmadik ütemben a győri, továbbá a székesfehérvári vonalat látja el a vasúttársaság ezekkel a járművekkel. A tizenegy elővárosi vonal közül tízen – a lajosmizsei vonal ugyanis nem villamosított – maradnak a korszerű Flirt motorvonatok, így az emeletes járművek beszerzését követően a főváros környéki ingázóforgalomban kizárólag korszerű szerelvények közlekedhetnek.

Szintén 2019-ben helyezi forgalomba a MÁV Szolnokon készülő IC+ kocsijait, ami minőségi ugrásnak ígérkezik a távolsági forgalomban. Az első ütemben hetven új IC-kocsi készül, ennek fele első osztályú, a másik 35 úgynevezett több célra felosztott, másodosztályú, termes kocsi. A tervek szerint ezek a vonatok 2019-től a jelenlegi IC-knél kevesebb megállással, kétórás ütemben közlekednek. Megmaradnak ugyanakkor a hagyományos IC-k is, több megállással. Az IC-k eredetileg kizárólag a nagyvárosok között közlekedtek, de mivel jelentős a minőségi különbség a normál távolsági és az IC-járművek között, ezért a MÁV egyre több kisebb településen is megállította a vonatokat. A másodosztályú kocsiban kerékpárok is elhelyezhetők, emellett az esélyegyenlőség jegyében a kerekesszékkel közlekedők is helyet foglalhatnak. A vagonban ugyanakkor két elhatárolt rész lesz kialakítva a családosok számára, itt fülkénként öt, a kocsiban összesen 52 ülőhely lesz. Az első osztályú kocsiban 37 ülés lesz, és három komfortfokozat közül lehet választani. A termes első osztályú rész 17 ülőhellyel lesz felszerelve, a két első osztályú fülke hat-hat üléssel. Itt nem lehet majd használni mobiltelefont. Szintén lesz két prémiumfülke négy-négy ülőhellyel. Változás lesz az is, hogy a MÁV-Start visszahozza belföldi forgalomba a büfészolgáltatást, ugyanis lesz egy olyan rész is a kocsiban, ahol italokat, szendvicset, édes és sós készítményeket lehet vásárolni. Valamennyi kocsiban GPS-vezérelt belső-külső audiovizuális utastájékoztató rendszer épül, amely a hangszóró erejét az utastérben érzékelt zajhoz tudja beállítani.


Segítséget kap a ráckevei HÉV

A sikeres próbameneteket követően egy Desiro motorvonat is segíti a H6-os ráckevei HÉV-vonal közlekedését – adta hírül a MÁV-Start Zrt. A menetrend nem módosul, és a vonatokon a HÉV-menetjegyek és -bérletek ugyanazokkal a feltételekkel érvényesek, mint a normál szerelvényeken. A próbamenet alatt a szakemberek a szükséges műszaki és biztonsági ellenőrzések mellett az utastájékoztatás feltételeit is tesztelték.